2011. szeptember 29., csütörtök

Őszi menü

Vasárnap se kedvem nem volt főzni, se ötletem nem támadt, így azt mondtam,főzzenek a kínaiak. Eme ötletemnek következménye lett, hogy az uram meg az anyósom is valami gyomortáji és hátsó ürítési gondokkal küzd, azóta is, kicsit light-os formában ugyan, de még mindig. Úgyhogy az elmúlt 2 napban nem erőlködtem a főzéssel. Hétfőn finom főzi volt, meg sütöttem egy darab husit egyben. Tegnap meg paradicsomleves és paprikás krumpli főtt. No, ehhez képest ma megerőltettem a buksit, és igazi őszi menüt rittyentettem. Jött velem szembe a legújabb környékbeli cba prímában, merthogy egyéb bolt nincs a környéken, szóval, mostmár elviselhető áron jött szembe a kanadai sütőtök, hiszen már szezonja vala. Szóval így lett sütőtökös krémleves; utána pedig almás-sajtos csirkemell krumplipürével.

Pár éve találtam a sütőtökös krémleves receptet, kissé átalakítottam, és íme az én változatom:

Sütőtökös krémleves

Hozzávalók:

  • 1 fej vöröshagyma
  • 40 dkg sütőtök
  • 1 l húsleves (vagy kockából is készülhet)
  • só, bors, lehet fehér is
  • 1 ek. cukor
  • 1 dl tejszín
Ez az alaprecept hozzávaló listája, de én általában dupla adagot készítek. Babáknak is adható, persze tejszín nélkül, és kockaleves nélkül. Én maradtam a natur vegetánál ismét...
Szóval, a hagymát megpucolni, felkockázni, aa sütőtököt megpucolni, felkockázni.  A hagymát kevés olajon megpirítjuk, rádobjuk a sütőtököt, a cukrot, kicsit pirítjuk az olajon. Felöntjük a vízzel, vagy levessel, ha vízzel, akkor jöhet a natur vegeta is bele. Só , pici bors, forralás, pár perc alatt puhára főzés. Turmixolás. Babának kivenni belőle, aztán mehet a tejszín bele, még egy kis turmixolás, forralás és kész. Levesgyönggyel tálalom, vagy pirított kenyérkockákkal, vagy pirított tökmaggal. Ínyencek kicsi tökmagolajjal is meglocsolhatják a tányéron.

Sajtos-almás csirkemell

Hozzávalók:

  • 1 csirkemell filé
  • 2 kisebb alma
  • trappista sajt szeletek
  • só, esetleg bors
A csirkemell filét szeletekre vágom, halványan kiklopfolom, meghintem sóval, és lisztbe fordítom. Forró olajban hirtelen átsütöm a szeleteket, és mikor kész, átmentem őket tepsibe. Az almáknak kiveszem a magházát, és szeletekre vágom őket. A sajtból is annyi szelet szükséges, ahány szelet húsunk van. Minden hússzeletre teszek egy almakarikát és egy szelet sajtot. 180 fokra előmelegített sütőbe tolom a tepsit, és kb. 10-12 percig bent tartom, amíg szép aranyszínű nem lesz a sajt.
Krumplipürével tálalom.
No most, ebből is lehet adni a babának. Én pl. összeturmixoltam a pürével a husiszeletet. Kicsit csaltam no, mert ugye a pürében van tej, de már mindjárt 1 évesek leszünk így azt gondoltam ennyi csalás belefér. Nagyon kevés pürével turmixoljuk, mert a krumpiltól mint tudjuk tapétaragacs lesz. Aztán ha megvan, akkor még lapátolunk hozzá kis krumplipürét. A turmixolást próbálhatjuk püré helyett tápszerrel is...

Az utóbbi jó pár napban, megkockáztatom, úgy 10 napban? Nem írtam, pedig történtek fontos dolgok ám. Baluka 21- én úgy gondolta, hogy itt az idő kipróbálni a 2 lábon járást :-). Azóta is gyakorlatozik mikor kedve van hozzá, bár a mászás, és az apa kezét fogva sétálás jobban megyeget.
Kezdünk barátkozni a puha falatkákkal is, pl. a múltkor kikunyerált egy negyed körtét a kezemből Baluka, és lerágcsált 4-5 darabkát amit meg is evett, a többit meg már csak szórakozásból rágta le, de ki is köpködte. Aztán meg banánt cafatkáztam neki, na az jobban tetszett egy kicsit.

Nórikánál volt egy kis hullámvölgy az oviban, nem akart menni , nem akart ott aludni. Az alvás amúgy is zűrös ügy...Kedden kiborult, mikor eljutott a buksijáig, hogy akkor én most hazahozom,de aztán visszamegyek szülői értekezletre.
De most 2 napja jókedvűen jön haza. Minden hétfőn palacsintát rendel, almásat. Most hétfőn kicsit változtattam, bundás alma lett, volt is  belőle balhé, de végül is nagyon ízlett a kisasszonynak.

A következő "első" sztori. Baluka természetesen lecsapott apa szülinapi csokis marcipános tortájára is... (hogy hol a recept? hehe, majd legközelebb)

 Árulkodó jelek a száj szélén:
És hogy az elsőket folytassam,megvolt az első szülői értekezlet is. De most ennyi irogatás elég is...

2011. szeptember 17., szombat

Ó-ó-ó-óvoda-még egyszer - elmélkedés a jó és rossz gyerekről, ha van ilyen


Miután kikecmeregtünk a náthából, boldogan mentünk hétfőn oviba. A foglalkozásokon jó kis őszi programok voltak: pl. ragasztgattak szőlőfürtöt, almát, szilvát stb. amit pénteken ki is tettek a falra. Tanultak őszi dalocskát játékkal körítve: Lipem-lopom a szőlőt elaludt az öreg csősz...
Így kell játszani:
Valaki leül a székre, a többiek körülötte lopakodnak, és "lopják a szőlőt". Közben ezt énekelik:

Lipem, lopom a szőlőt, elaludt az öreg csősz.
Furkósbot a kezében, vaskalap a fejében.

Egyszer csak a "szőlő lopkodók" elkiáltják magukat: "Tele a kosár!". Ekkor a csősz felpattan és megpróbálja elkapni a "lopkodókat". Akit elkap, az lesz a csősz.

Egyik nap, még a hét elején azzal jött haza a lányka, hogy ma volt büntiben, mert sikítozott, mert kergették játékból persze. No jó, nem ügy, pár percre leültették gondolkodni ennyi. Én is alkalmaznám a módszert, ha nem csapna óriási hisztériát mikor beküldöm a lépcsőre elmélkedni a tizedik figyelmeztetés után.

Aztán másik este azt mondja, hogy ő jó akar lenni. Hogyhogy?-kérdem.
- Hát hogy leszokok a butaságokról. A hülyeségekről. -Ez utóbbi kifejezésen meglepődtem, mert nem használom. Ha olyat csinál, akkor az butaság, nem hülyeség minálunk.
-Mikre gondolsz Nórikám? -kérdem- A sikitozásra meg a köpködésre?
-Igen, arra.-mondja ő.
És akkor szöget ütött a fejemben a gondolat a jó és rossz gyerek kategorizálásról, és kezdtem ideges lenni. Már a kifejezéstől is ,hogy kategorizálás, na attól meg, hogy pár nap ovi után a rossz feliratú skatulyába akarnák préselni a lányomat, különösen kezdett felmenni a pumpa. Ehhez még hozzáadom, hogy minden reggel olyan nagy kedvvel megy, és délben olyan rosszkedvűen jön el...Pfff...na beszélnem kell az ovónénivel, mert különben gond lesz...nade hogyan is vezessem ezt elő, hogy ne támadjam le, ne sértsem meg stb...
Pénteken aztán ahogy megyek a lánykáért rögtön belebotlottam Kati nénibe, aki a héten készített őszi dekorációt készült épp kirakni az öltözőbe. Mielőtt még szólhattam volna, rögtön lerohant, és azzal fogadott, hogy a Nóri nem evett délben, csak kóstolót kért, és azt is csak a tésztából, és a második falat után kihányta. De ne aggódjon anyuka, nem beteges hányás volt, csak olyan nem tetszett az étel hányás. Na, ezt jól megbeszéltük, majd a tárgyra tértem az ártatlan általános kérdéssel, hogy minden rendben van e, van esetleg probléma? Mire óvónéni mosolyogva nyugtatott, hogy az égvilágon semmi gond, nagyon szófogadó a gyerek, jól eljátszik, tök jó minden. Jó, mondom, mert említettt Nóri a büntit. Erre nem is emlékezett már óvónéni, olyan horderejű volt :-). Aztán elmondtam,hogy mit látok, mármint a kedvvel jön, kedvtelenül megy haza témát. Áh, anyuka, biztos csak fáradt, szokott du. aludni a gyerek? Hát persze, néha...
Na jó, akkor minden rendben, leszámítva a csipkedős Patriciát. De az se gond :-) különösebben.

Szóval mi az, hogy jó és rossz gyerek?Létezik egyáltalán rossz gyerek??? A megitélés elég relativ, mivel mi, felnőttek itéljük meg mi a jó és rossz, vagyis a rossz és jó gyerek. Egyszerű, nem? Ha azt teszi amit mondok, akkor jó. Ha meg nem, akkor rossz. Könnyen mondjuk más gyerekére, hogy rossz, mert épp egy olyan szituációban kapjuk el, amelyben nem "engedelmeskedik". A gyerek viselkedését nemcsak a gének , hanem a környezet is nagyban befolyásolja. Hát, nagyrészt tőlünk, szülőktől lát mintákat, ezért miénk a felelősség. Másodsorban pedig az oviban, iskolában, ezért a pedagógusé is a felelősség.  Talán első lépésként olyannak kell elfogadni a gyereket, amilyen (persze a szélsőségektől eltekintve). Inkább beszélgessünk vele, mint különböző technikákkal próbáljunk ráerőltetni a gyerekre egy olyan dolgot, amit ő nem akar.
Szóval, szó  mi szó, megijedtem, hogy a gyereket beskatulyázzák, hogy rossz. És akkor ő ezt el is hiszi, mert gyerek ugye. És aztán jön ennek a következménye, hogy az én képe negatív lesz. És ha negatív az én képe, akkor az önbizalma is megtörik, ha nincs önbizalma akkor, na és hogy ne is ragozzam tovább...(befordul, vagy épp ellenkezőleg, kifordul önmagából...)
Van egy aranyos, cserfes, nagyon nagyon jóindulatú, mindenben jó szándékú, segítőkész kislányom. Sokszor nagy a szája, sokszor virgonc, eleven. Ilyen, mi így szeretjük, és nem akarom, hogy megtörjék. Nem akarok egy befelé forduló vagy épp agresszióval védekező gyereket!

Visszatérve a pénteki hányásra, hát hazajöttünk. elmentünk cipőt venni, hazajöttünk, próbáltam tukmálni a gyerekre az ételt. Készítettem szendvicset, de a második falat után hánynia kellett. Aztán ment minden, ahogy előtte. Vacsira evett pár falatot, játék, fürdés, felkvés, majd 10 körül rázni kezdte a hideg, és megint hányt. Meg felment a láza és görcsölt a hasa. Miután megnyugodott, és elaludt, persze megindult az agyalás, hogy ez most mitől lehet?
  • Lehet hogy nem kecmergett ki teljesen a náthából, és kis hurutos tüneteket okozott?
  • Lehet, hogy benyalt valamit?
  • Lehet, hogy lelki alapon van, mert azon kattog,hogy ő akkor most jó vagy rossz?
Na,azt hiszem, sose tudjuk meg. Lényeg, hogy mára jól van, se láz, se hányás. Pár falatot eszegetett minden evés alkalmával, és mindig ha kértem evett pár falat almát, vagy nápolyit. Délelőtt ő kért pudingot, abból is evett. Délben készítettem a gyerekeknek zöldségkrém levest, rém egyszerűen, abból is evett levesgolyóval. De feltűnő, hogy a tejes cuccokat, mint kakaó, puding  kívánja. Délután sajtos pogit sütöttem , abból is evett kicsit. Még tegnap vettünk Normaflore-t, azt kapja és elkezdtem a Béres csepp kúrát c-vitaminnal. Még megnézem homeopátia fronton van e valami használható immunerősítésre.
Jó?

2011. szeptember 14., szerda

Fáradt menük

Balu fiam hiperérzékeny baba. Szereti az állandóságot, a megszokott napi menetet, jól elmolyol dolgokkal. Ha kibillentjük pl. családlátogatással, akkor kicsit nehezen szokja az új helyzetet, és volt,hogy utána napokig tartott, míg helyreállt a kis lelki békéje.
Most ez a kis nátha billentette ki, ami nem is csoda, hisz sose volt még ilyen "élménye". Éjjelente sokszor felébredt,  hol a köhögéstől, hol az orrdugulástól, így persze én is. Már jobban van, de napok óta 3 óránként ébred, most épp azért, hogy behozza a lemaradást a kajálásból :-). Bár tegnap volt 11 hónapos, és ehhez képest 13 kiló, és kb. 90 cm, szóval nagyon nem kicsi. Már hétfőn is nagyon kialvatlannak éreztem magam, ennek fokát jelzi, hogy Nórinak Balu fogkrémjéből nyomtam, valamint Nóri figyelmeztetett, nagy vigyorogva, hogy anya, két hajráf van a fejeden...
No ezen okokból igyekeztem megúszni a főzést...
Így hétfőn nem főztem. Még maradt vasárnapról.
Kedden sárgaborsó leves volt, vettem ki a fagyóból panírozott csirkemellet, kisütöttem és hagymás krumplisalit készítettem mellé.
Na, a mai főzésen is gyorsan túl akartam lenni, aztán gigamenü lett belőle (mondjuk az előnye az, hogy holnap nem főzök,mert maradt belőle...). A tervezett vadas finisbe ért, kivettem egy darab egyben lefagyasztott tarját, leszedtem a csontról a húst, és a húsos csontból húslevest főztem. Ja, és a hűtőben árválkodó másfél kiló szilvától is meg akartam szabadulni, így lett belőle szilvás lepény, vagy béles, ahogy tetszik.

Szilvás lepény (nagy tepsire való)

Hozzávalók:

  • 60 dkg liszt
  • 30 dkg margarin
  • 20 dkg cukor
  • 1 cs. vaníliás cukor
  • 1 cs. sütőpor
  • 150 g barackos joghurt
  • 2 tojás
  • 1,5 kg szilva
  • gríz
  • a szóráshoz fahéj és cukor
A lisztből, margarinból, cukorból, vaníliás cukorból, joghurtból, tojásból a sütőpor hozzáadásával tésztát gyúrunk. A szilvát megtisztítjuk, negyedeljük. Kikenjük, kilisztezzük a tepsit. A tesztát kétfelé osztjuk, és vagy kinyújtjuk az egyik felét, vagy ha lusták vagyunk a nyújtódeszkát behozni a kamrából, akkor a kezünkkel kis darabkákat csípünk le a tésztából vizes kézzel, és szétlapítjuk a tenyerünkkel, így terítjük be  a tepsi alját. Mikor kész,akkor megszurkáljuk villával, és vastagon megszórjuk grízzel. Erre rakosgatjuk a negyedelt szilvát, megszórjuk kristálycukorral és fahéjjal. A maradék tésztával befedjük a szilvát, vagy az előbb említett technikával vagy kinyújtjuk. Szintén megszurkáljuk a tetejét és 175-180 fokra előmelegített sütőbe toljuk, ahol 30-35 perc alatt készre sütjük.


Babamenü: ma semmi különös, a húslevesből répa, fehérrépa, krumpli és husi összeturmixolva. Előző napokon üveges babakaja (most a rossmann-ban a hamanek babakaja is akciós, kipróbáltam, eszik a gyerek ).

2011. szeptember 11., vasárnap

Megy a nyár, jön az ősz...

Itt a szeptember, megkezdődött az ovi, naptár szerint ősz van, azonban nagyon úgy néz ki,hogy a nyári kánikula még így a hónap első dekádjában is tartja magát makacsul. A hét második felére már ígérnek kissé hűvösebbet, addig is, találtam egy verset, íme:

Horváth Imre: Nyár és ősz
Levelek hullanak
táncolva, pörögve,
pajkos szellővel
némán pörölve.
Szürke lovaikon már
köd úrfik járnak,
ekképpen üzen
az ősz a nyárnak.
És a derűs nyár
vajon mit csinál?
- Bezárja óriás égi boltját
lakatra,
üzenetét az ablakba
akasztja:
pihenni mentem, írjatok,
címem: Nap utca három,
találkozunk a jövő nyáron!


Krémlevesek napjai-babák kedvére is

Azt sejtettem, hogy nem lesz egyszerű két gyerkőccel, fog némi szervezést igényelni, hogy rendesen menjenek a dolgok. Most, hogy úgy döntöttek, hogy azzal tesztelnek, hogy sztereóban nyomnak le egy náthát, hát néha úgy éreztem jobb lenne Siva istennőnek lenni, 8 kézzel (na meg még jól jött volna plusz 1 fej), vagy a fénymásoló alá feküdni (hátha több helyen ott tudok lenni egyszerre). Minden esetre jó sűrű hét van a hátam, hátunk mögött. 

Szerveztem egy programot, már hetekkel ezelőtt Tündiékkel. A legutóbbi Csillag születikben tünt fel egy fiú, Szabó Ádám ,aki tangóharmónikázott, és nekünk nagyon tetszett. Meg kell mondjam, marhára nem tetszett, hogy nem ő nyerte meg! Ehelyett kedves határon túliak küldtek egy vagon szavazatot a 14 éves semmi különös hangú, tök átlagos kisfiúra...Pedig az Ádám egy nagyon is üde színfolt, és nagyon tehetséges, kedves fiú. Nos, pénteken volt a koncert napja, úgy beszéltük meg Tündivel, hogy itt vacsiznak, úgyhogy a pénteket óráról órára terveztem meg, bár a koncert innét 300 méterre volt, és csak egy órás volt, tehát 20 óráig tartott, de a főzés, meg hogy a gyerekek el legyenek rendezve, szintén szervezést igényelt. Kissé bonyolította a napot, hogy előtte éjjel (vagy hajnalban??) kb. 4-ig nem aludtam semmit, mert Balunak eldugult az orra és fél óránként le kellett mennem hozzá. Már mindent próbáltam, a majd kisírjától az orrspray-ig, végül előkotortam az orrszívót és erősen tanulmányozni kezdtem. Hát, megvettem mielőtt megszületett Nóri, amolyan kötelező listás holmiként, s szerencsére nem volt rá szükség, mert az első nátha már olyan korban érte, mikor meg tudtuk neki tanítani az orrfújást, és nagyon is ügyesen csinálja azóta is. Szóval, mondhatni büszke voltam rá, hogy érintetlenül fekszik a pelenkázó szekrény aljában, mikor rendezkedtem, takarítottam, raktam jobbról balra, balról jobbra, a szekrény egyik sarkából a másikba...
De most, hajnal 4-kor mondtam az uramnak, hogyha most lejössz, hozd a porszívót. Kicsit bambán nézett, hogy mit akarok én hajnali 4-kor a porszívóval? No, mondom, akkor próbáljuk ki az orrszívót...Összecsatlakoztattuk a porszívóval, és az első mozdulat sikerült ugyan, de mikor rájött a gyerkőc, hogy má' megint az orrát piszkálom, ordítani kezdett. Baluka nagyon nehezen tűri, ha az orrát, száját törölgetem.  Egyetlen szóval tudom leírni: útálja.No, miután kiordította magát, távozott a fölös orrváladék, s végre pihenhettem még vagy 4-5 órát két felvonásban. Tehát ilyen pihenten mentem neki a pénteknek. Azt már előre megmondtam, hogy ebédfőzés nem lesz, mindenki azt eszi amit talál. Vacsira készítettem zellerkrém levest, rántott pulykamellet petrezselymes krumplival és joghurtos-fokhagymás ubisalit. A zellerkrém levesnek nagy sikre volt, íme a recept:

Zellerkrém leves

Hozzávalók:

  • kb. 50-60 dkg zeller (két kisebb vagy egy nagyobb gumó)
  • 2 közepes krumpli
  • 1 nagy fej vöröshagyma
  • bors
  • natur vegeta
  • 2 dl tejszín
  • 2 ek liszt
  • 1,3 l víz vagy kockából leves
Meghámozom a hozzávalókat. A hagymát kockára vágom, és olajon megfuttatom. Közben kockára vágom a zellert és a krumplit, és a hagymához adom, borsot (ha baba is eszik belőle, akkor nagyon keveset, vagy elhagyható), ételízesítőt, sót szórok rá. Kicsit pirítom, majd felöntöm a vízzel, és felforralom, majd közepes lángon addig főzöm, míg puha nem lesz a zöldség. Ha megpuhult, akkor a babának szedek ki belőle, és azt összeturmixolom neki (7 hós kortól adható). Az elpárolgott vizet pótlom, míg újraforr a leves, addig a 2 ek. lisztet simára keverem a tejszínnel, és beleöntöm a levesbe, felforralom, turmixolom és kész.
Levesgyönggyel vagy pirított kenyérkockákkal tálalom.

A koncertre visszatérve, ez volt az Aranytíz évadnyitó eseménye, a 3. emeleten egy kisebb teremben.Mi még nem is jártunk ezelőtt itt, pedig nagyon szép hely, és sok jó programot is kínálnak. Mint kiderült, ez volt Ádám első olyan koncertje, ahol belépőt szedtek ,vagy ahogy ő mondta, pénzt adtak érte az emberek. Az első koncert minden csetlése-botlása megvolt, de nagyon aranyosan kezelte le a váratlan helyzeteket pl. törölköző kérés, vagy segítség kérés apától a mikrofon leesett szivacsának visszatételére. A közönség is nagyon helyesen fogadta, és Ádám is kicsit stand up comedy-s re vette a figurát, ami nagyon bejött a hallgatóságnak, ami egyébként kb. 200 fő volt, és korösszetételt elnézve a két véglet, a huszasok és a hatvan-hetven évesek voltak túlsúlyban, a közép korosztály kevéssé képviseltette magát. A repertoáron szerepeltek klasszikusok, kortárs művek, de mai kendvencek is.
Koncert után Tündiék még feljöttek, mert a másnapi ebédhez (ahova mi voltunk hivatalosak) a husit a hűtőnkben deponálták. Mondtam, nehogy itt felejtsétek, mert a végén még nekem kell elkészíteni és elvinni az ebédre:-). Utána, még elkísértük őket a kocsiig, az uram meg elhívott a burgerbe, ahol kipróbálta a bkool nevű csodát, én meg ittam egy jegeskávét, aztán hazajöttünk.
A szombat későn indult, 9-kor ébredtünk (bár én 3 óránként mentem le Baluhoz, mert most napközben kevesebbet eszik, így éjjel próbálja bepótolni a kimaradt mennyiséget). Délelőtt házimeló, vasalás stb. Balut csak délben tettem le aludni a kései ébredés miatt, így már majdnem 3 óra volt, mire megérkeztünk az ebédre. Tündi isteni húslevest főzött cérnametélttel, másodiknak sült krumpli és rizs volt a köret, és kétféle pácolt sült csirkemell volt. Az egyik olaszos pácban fürdött, a másik adag hagymával és paprikával sült. És volt még ubisali is. A desszert pedig egy nagyon-nagyon finom tiramisu volt (akárcsak én készítettem volna), amit Zsenya készített.
Apa fiával

Fiúszakasz

Akrobatalány

Tündi, Andis és a gyerekek

Gabi mama és Nóri

Tündi és Zsenya
Vasárnapra vadast terveztem zsemlegombóccal, de ez a menü tolódik, mert nem vettem zsemlét, meg igazából szelet husit is akartam venni, hogy nagyobb mennyiséget állítsak elő, hogy másnap ne kelljen főzni. Hát, a múlt heti zsufi miatt aztán ezzel nem foglalkoztam. Tegnap este, amíg megkerültük a tömböt vagy kétszer, megkérdezte Nóri, hogy mit főzök másnap. Hát, ez jó kérdés, és ekkor kipattant a szikra, hogy akkor legyen zúzapörkölt, dehát mivel az nekem se meg Nórinak se jön be, lesz még mellé palacsintabundába forgatott csirkemell, köretnek rizs, és ubisali. Csak így, hogy egyszerű legyen az élet, legyen kétféle főétel...
Levesnek olyat kellett kitalálnom, amit Balu is eszik, így jött a csirkekrém leves ötlete, legalábbis én így neveztem el ezt a levest

Csirkekrém leves

Hozzávalók:
  • fél csirkemell kockázva
  • egy nagy fej vöröshagyma
  • 3 szál sárgarépa
  • kevés fehérrépa
  • 3 özepes burgonya
  • fél paradicsom, fél paprika
  • só, bors, natur vegeta
  • 150 g natur joghurt
A hagymát meghámozom, felkockázom, kevés olajon megfuttatom,sózom, ráteszem a paradicsomot és a paprikát, mindkettőt apróra vágva, mikor ezek jól összeestek, mehet rá a husi, amit fehéredésig pirítok. Ekkor beleteszem a felvágott zöldségeket, kicsit pirítom együtt, majd felengedem 1,2 l vízzel, ízesítem natur vegetával, sóval, borssal, felforralom, majd mérsékelt lángon készre főzöm.  Mikor kész, leveszem a tűzről ,hozzáadom a natur joghurtot, és összeturmixolom. Levegyönggyel vagy pirított kenyérkockákkal dúsítható tálaláskor. Babának joghurt nélkül 7 hós kortól adható, joghurttal 8-9 hónapos kortól.

S hogy mi lesza menü jövő héten? Hát azt még nem tudom :-)))legfeljebb sejtem :-)...

2011. szeptember 7., szerda

Ez meg az

Nem szoktam napi dolgokról írni, de mivel a FB-on is elég heves véleménykülönbségek alakultak ki a témában, érdemes pár mondatot pazarolni rá, és ez a Stohl-per végeredménye. Az látszik,hogy 3 tábor van: ez egyik, aki kevesli a büntetést, a másik aki elégedett vele, a harmadik pedig aki túlzottnak tartja még ezt is. Én a 2-es tábort erősítem, szerintem pont elég amit kapott,az első fokú ítélet pedig eltúlzott volt. Talán az első fokon a bíró túl nagy nyomás alatt volt...De ez a bírónő, már amennyit láttam beszélni, csúcs jó volt! Érthetően, emberien indokolt, nagyon tetszett! És valóban, kell, hogy valamennyi időre leüljön Stohl, és ennyi elég is. Hiszen nem halt meg senki, hogy maradandó sérülése lett volna a bácsinak, nem hiszem, annál inkább volt vérszeme, innen nézve.Azt a tényezőt, hogy ismert emberről van Gipsz Jakabról van szó, szerintem ki kell kapcsolnia a bírónak, nem számít. Ugyanazzal a mércével kell mérnie, akárkiről van szó, csak az számít, hogy mit, milyen körülmények közt követett el, meg hogy volt e már afférja a törvénnyel. (Arányosság stb.) Szóval, lehet kiabálni meg csapkodni az ítélet miatt, meg mondogatni, hogy 5 meg 10 évet érdemelt volna ,de attól ,hogy ismert,nem kell pálcát törni a feje felett...Ja, és szerintem a tette megítélésénél az se számít, hogy ő mennyire szimpi mint színész, műsorvezető stb.- pedig sokan e szerint kiabálnak rá kígyót békát...ennyi erről.

Helyzetkép beteg gyerekekről: lázmentesek, jó a közérzetük, azonban folyik az orruk és köhögnek. Baluka a köhögés után nyafog kicsit, amúgy férfiasan. Ha evés után fogja el a köhögés, akkor meg kihányja a kaját amit előtte megevett. Az étvágya jóval kisebb, mint egyébként, dehát nem aggódok, jó kis husika...Ma ilyen-olyan okokból 4 rend ruhát használtunk el. Az elsőt lehányta, vele együtt a konyhát is végig, meg engem. Megtisztogattam gyerkőcöt, magamat, aztán a konyhakövet, aztán lerohantam az oviba, meg boltba. Majd délután, vasalás közben fedeztem fel, hogy a fülemre rászáradt egy kis hányáska...Pffff......

Szóval, ma átlagos nap volt...Főztem lecsót; kimostam a lehányt holmikat, aztán a konyharuhákat és az összefoltozott terítőket...ja, és vasaltam. Most nincs semmi vasalnivalóm...holnap reggelig :-))).
Apropó lecsó. Most úgy készítettem, hogy első lépésben szalonnát pirítottam,2 félét: sózott fehéret, s fincsi füstöltet (ugye nem kell mondanom honnan való?). Erre ment a hagyma stb...Nagyon fincsi lett!

Hogy mit főzök holnap, még nem tudom, természetesen. Ami biztos, hogy délelőtt jön a védőnő. Vettem ma gombát, lehet, hogy gombapöri lesz holnap belőle, s akkor mostmár nem kell agyalnom ,mi legyen holnap :-).

2011. szeptember 6., kedd

Szilva- szilva keddi szilva

Az éjszaka borzalmas volt. Nincs attól rosszabb, mint óránként felkelni, pláne ha sír a kicsi, azért kel fel az ember. Mert ha még wc-re kell menni, az nem olyan nagy ügy. ..Reggelre a kicsinek is folyt az orra, szegény úgy vette a levegőt, mint darth véder...köhög is néha. Ja, és az orrtörlés...pfff....azt is nehezen tűri mikor evés közben a száját törlöm, hát még az orrát! Arról meg szó sincs, hogy fújásra ösztönözzem. Lehet, hogy 4 éves álmából felébresztem a porszívós orrszívót? Még sose kellett használni. Megvettem mielőtt Nóri megszületett, amolyan kötelező beszerzendő kellékként, de sosem kellett használnunk. Remélem ez így is marad, és majd jó lesz a készülék az unokámnak :-). Rémisztő, hogy porszívó szívja az orrot...brrrr.....már a gondolattól is égnek áll az összes hajam szála....
Szóval, jó fáradt voltam egész nap, az éjszakai óránkénti felkelés miatt. Kávéval igyekeztem ébren tartani magam, de már tegnap este is éreztem a feszítést a fejemnél amit a fáradtság szokott okozni, és ez így ment egész nap. Délután bevettem egy algopírint, az mindenre jó :-), és használt is, kicsit jobb mint volt.
Még szerencse, hogy ebédre jött egy hirtelen ötlet. Mivel nem vagyok nagy gombóc-specialista, viszont a szilvát már kivül akartam tudni a hűtőn, úgy döntöttem, hogy ilyen holdkórosan nem kísérletezek, kelt szilvás lepény lesz, meg gulyás leves.

 A gulyás leves elkészítését nem taglalnám, itt a végeredmény:

Kelt szilvás lepény

Hozzávalók:

  • 50 dkg liszt
  • 3 dl tej
  • 2,5 dkg élesztő
  • 7 dkg zsír
  • 2 cs. vaníiliás cukor
  • 2 ek cukor
  • csipet só
  • 1 tojás sárgája
  • sok-sok szilva (kb. 2 kg)
  • fahéj
  • cukor a szóráshoz
Az élesztőt felfuttatjuk a langyos , kissé cukros tejben. A többi hozzávalóval tésztát dagasztunk, és 1 óra alatt duplájára kelesztjük. (vagy a dagasztógépre bízzuk a műveletet). Míg kel a tészta addig megmossuk a szilvát, kimagozzuk és negyedeljük. A tűzhely mélyebb tepsijét kibéleljük sütőpapírral.
Fontos dolog, hogy a kelt tésztához én csak zsírt használok, legyen az pogi, vagy ilyen kelt. Ráadásul finom szeghalmi sült zsírt, Csordás Lalitól :-). Isteni szalámit, tepertőt, kolbászt, abált és füstölt szalonnát szoktunk hozni mikor jövünk, vagy anyuék jönnek, de a kedvencem mégis a csepleszes hurka :-) Lali szerint ezt nem sokan szeretik, de tessék csak kipróbálni, hihetetlenül finom! Nagyon profi hentesműhelye van a srácnak, mindenkinek ajánlani tudom! Természetesen sertéshúst is lehet beszerezni tőle. Ja, és az alapanyag malacok is saját nevelésűek!
Kis kitérő után, nézzük a szilvás cuccot.Lisztezett deszkán kb. 1 cm vastagra nyújtjuk a tésztát. Rápakoljuk a negyedelt szilvákat és megszórjuk fahéjjal, cukorral.

Előmelegítjük a 180 fokra a sütőt, addig hagyjuk kelni a tésztát. Kb. 30 perc alatt légkeverésen készre sütjük.
Ha nem lett elég édes, akkor tejszínhabbal feldobhatjuk, vagy porcukorral meghinthetjük. Nekem kicsit megkeményedett az alja, mert nemcsak légkeverésen sütöttem, hanem az alsó-felső funkciót is használtam. Mikor a férjem megkóstolta, azt kérdezte, hogy ez akkor szilvás pizza???
 


Sajna Balukának estére hőemelkedése lett. Férfiasan tűri ezt az eddig ismeretlen állapotot :-). A köhögéssel vannak gondok, mert az mindig megöklendezteti, és ha épp evés közben vagyunk, vagy utána kicsivel, akkor biza' viszontlátjuk azt, ami bement...Remélem azért jobban fog aludni,mint tegnap éjjel, mert a nappala se volt rossz végülis, 2x2 óra alvása volt, ami egyébként is jónak számít.

2011. szeptember 5., hétfő

A változatos túró

Vártuk a vihart...nem jött még meg...Pedig reggel már azon paráztam, hogy délután ha megyünk Nórival az orvoshoz, akkor meg ne ázzunk...sőt, még az uramat is lebeszéltem arról, hogy biciklivel menjen melóba. Egyébként már rajta is kijött a nátha...

No, mára könnyű kis ebádet találtam ki: spenótot. S mivel nem mindenki rajong a tükörtojásért, így elérkezettnek láttam a helyzetet a túrófasírt kipróbálására, amit a nosalty-n találtam. Nóri nem volt bizalommal az újítás iránt, ezért neki főztem tojást. S mivel a sárgáját nem szereti, az jól jött Bala ebédjébe, ami szintén spenót volt, csak az övébe krumplit főztem, azzal sűrítettem be.

Túrófasírt:

 A recept leírásáért KATT IDE (sietek :-)). Én annyi időspórolást eszközöltem, hogy nem deszkán nyújtottam (deszka ki-be vitele, takarítása), hanem kissé nedves kézzel, hogy ne ragadjon rá a massza, amúgy fasírt módra gombócoltam, lapítottam . Nekem kb. 7 ek. morzsa ment a tésztába, nem kell keményre csinálni! Szerencsére Nóri odakeveredett és ő forgatta be morzsába a lepénykéket, így nem lettem nyakig morzsás, mancsos, csak a formázással kellett törődnöm. :-D Jó a lelkes 4 éves lányka a háznál !

Íme az eredmény:

Nagyon finom, irtó laktató. A balkonkertben termett paradicsommal vacsira hidegen is isteni volt! Az uramnak is nagyon ízlett. Tényleg egyszerű, gyorsan kész, finom, és milyen jó ötlet a fagyóba is tárazni belőle!
Lehet kísérletezni más ízesítéssel!

2011. szeptember 4., vasárnap

Az első ovis hétvége

Pénteken együtt mentünk apával az oviba, ahol is összefutottunk egy volt kolleganővel, Andreával, aki egy évig helyettesítő titkárnő volt nálunk pár éve. Most az ovinkban dolgozik pedagógiai asszisztensként. Hát, legalább egy ismerős :-). Nórin ismét azt láttam, hogy kicsit kedvetlen. Míg Andreával beszélgettünk, folyamatosan lökdösött, hogy menjünk már. Kapott egy hercegnős hátizsákot az ovikezdésre és mellé meglepiként Jázmin hercegnő babát, amit el is vitt magával az oviba, azonban távozáskor az óvónéni a lelkére kötötte, hogy ne hozzon be többet játékot. Mondjuk ez érthető is, huszonvalahány gyerek privát játékára nem tud figyelni...

Pénteken almából és szilvából főztem gyümölcslevest, amit joghurttal habartam be, így Balázsnak is nyugodtan adhattam belőle. Második fogásnak rántott csirkemell szeletek és rántott patiszon volt rizzsel, majonézzel. Balázsnak pároltam cukkinit, tettem bele a rizsből meg leszedtem egy husi bundáját, és ezt turmixoltam össze. Minden esetre 2 nap ovi után sikerült annyit leszűrni, hogy a leánykám nem hazudtolja meg magát, és nem eszik renedesen. Csütörtökön 2 és felet vágott be a meglepi almás pudingos papacsinából, pénteken meg fél tányér levest, és 2 szelet patiszont némi rizzsel és majonézzel. Pedig annyira nem hangzik szörnyűnek az étlap, bár hát, ugye nem anya főzte (és nem is rimánkodik fél órát, hogy egyen a gyerek). Csütörtökön paradicsom leves volt meg rántott husi krumplival, ubival. Pénteken meg zöldborsó leves és rizses hús, ami szintén a gyerek kedvencei közé sorolható.
A szombati ebédet már pénteken előkészítettem, így szombaton volt időm szöszölni olyasmivel, hogy vasalás, meg kanapé tisztogatás , na de erre még visszatérünk....Szóval, a szombati ebéd bőrös malackaraj egyben sütve krumplipürével és ubisalival, meg a maradék gyümileves.
Ma zöldborsó leves és brassói készül.

Pénteken anyósomnak feldagadt az arca, meg  kiütések jöttek ki rajta, így Rékáéktól igyekeztünk haza kora este, és irány az ügyelet. Hát, sok dolog nem történt, persze ránézésre nem tudják mitól van, injekció és hazajöhet. Még most sem jó a helyzet, mert a duzzanat ugyan lement, de a viszketés nem múlt el.
Péntek óta nem múlnak a bajok: én háztartási balesetet szenvedtem, a nyitott mosogatógép ajtóban megbotlottam és tanyáztam egyet. Szerencsére "csak" a felkaromon lett egy jókora lila folt, ahogy próbáltam megkapaszkodni a konyhapult szélében. Később  Balu is szerzett egy apró púpot a fejére, ahogy elvesztette az egyensúlyát és elesett.
Ma hajnalban Nóri is csatlakozott a beteg részleghez. Tegnap már mondta, hogy fáj a torka, de kora hajnalra belázasodott ,nem vészes, 38 alatt, kapott panadol babyt, de folyik az orra, köhög, fájlalja a torkát, és most is alszik , ő az antialvós... Remélem Balu nem kapja el. Holnap minden esetre nem megy oviba, délután irány a doktornő...

No, kanapétakarítás. Én a bordómániás, annak idején persze milyen kanapét választottam, hát bordót...Ami éppen nem arról híres, hogy tisztának látszik. Általában 1-2 hetente le van porszívózva, néha meg vizes szivaccsal áttörlöm, néha meg veszek kárpittisztító habot és azzal kísérletezek. Majd rájövök, hogy semmire se jó...A legkritikusabb részek a karfák, meg a nagy kanapé ülőrésze, ahova az én jó uram szeretettel ül le izzadtan....ettől aztán az ülőrészen csini óriási fehér foltok keletkeznek. Elkapott az öko mánia, ezért utánanéztem hogy lehet kanapét tisztítani a la öko. Hát, írtak valami keveréket, amiből 1 kanállal kell vízbe tenni és felhabosítani, de ha nincs kedvünk, akkor jöhet az ecetes vizes szivacsos lemosás. Hát, én is így jártam el. Kb. 5 liter vízbe tettem nem túl sok, úgy 5 ek ecetet. Szivaccsal jó vizesen áttöröltem a kárpitot, és vártam, hogy mi lesz. Vizesen elég jól nézett ki az eredmény, s aztán megszáradva meglepően jó eredményt hozott. Eltűntek a világos foltok ,a szín pedig felfrissült. És mindennek a tetejében felfedeztem, hogy itt a belváros közepén, 2 utcával odébb van egy zöld bolt, ahol szintén beszerezhető a mosószóda, szódabikarbóna és citromsav, szinte forintra annyiért, mint amennyiért a zöld polcnál vettem...a címük: www.zoldzug.hu.  


2011. szeptember 1., csütörtök

Ó-Ó-Ó-Óvoda....

Már az óvodai beiratkozás is kalandosra sikerült, mikor májusban az autószerelőnk jóvoltából plusz két hétre maradtunk Szaghalmon, és eme procedúrát apának kellett végrehajtania távvezérléssel...Aztán kiírták az ovi kapujára, hogy leánykánk felvételt nyert a Pillangó csoportba. Hurrá-hurrá, a júniusban szükséges dolgokon átestünk, mint pl. ebéd befizetés csekken s annak visszavitele az oviba. És nem utolsó sorban megismerkedés az épp bent lévő óvónénivel, aki szintén Nóri (bár ő Eleonóri). Amit addig összegereblyéztem magamban, hogy milyen infókra lesz szükségem, azt megtudtam, pl. hogy milyen holmikat kell bevinni.
Már egy ideje azon izgulok, hogy milyen lesz? Kész csoportba megy a gyerek, hogy tud majd beilleszkedni, hogy birkózik meg olyan helyzetekkel, amikkel eddig nem volt szerencséje találkozni? Aztán azon is aggódtam,hogy a ruhatára megfelelő lesz -e?Mert ugye a gyerekek gonoszak tudnak lenni...Erre kedves tapasztalt anyuka nyugtatgatott,hogy ne bolondozzak már, a gyerekek nem foglalkoznak vele. És elmagyarázta, hogy működik ez, hogy egyszer- egyszer elküldik a másikat melegebb éghajlatra, aztán meg később vidáman játszanak együtt...és így tovább.
Szóval, jó előre összeírtam mikre lesz majd szükség. Tornatermi holmi, játszóteres holmi, benti holmi, vésztartalékos holmi, fogmosó felszerelés, váltócipő. Tegnap összekészítettük a felszerelést: tornazsákba a tornacuccot, külön a váltóruhát,  meg a tartalék ruhát, és még a váltócipő is bebújt az oviszsákba. Később megjelent Nóri az Eperke-babával, és közölte, hogy azt elhozza, és betette még azt is a zsákba. Elengedhetetlen kellék az első napon az orvosi igazolás, vagy más néven, egészséges igazolás , az meg a táskámba ugrott bele.Este még összekészítettem a reggeli ruhát, cipőt.
A mobilomat beállítottam 7.00-ra. Aztán 6.30-ra, biztos ami biztos. Aztán még heccelt egy kicsit a férjem ,hogy izguuuulsz, miiii???
Végül Balázs ébresztett 6.20-kor...Jó kényelmesen megittam a kávét, bekaptam egy falatot, hogy csak ne üres gyomorral parázzak tovább, dobtam egy kis sminket, hogy kevésbé legyen terep az arcom, és felöltöztem. A férjem  már tűkön állt, és topogott, vagyis a kopogós biciklis cipőjében járkált, hogy mikor keltem a gyereket. Végül 7.15-kiadtam az engedélyt, mehetsz kelteni. Apa teljes biciklis menetfelszerelésben ébresztgette Nórit. Gyerkőc szeme kipattant, hogy hurrá, megyünk az oviba. Apát kikísértem, s mikor visszaértem, láttam , hogy azért Nóri is izgul kicsit, pont úgy, ahogy én szoktam, reszket, mint aki fázik. Felhajtott egy kis csésze langyos tejet, megmosdottunk, felöltöztünk ,és 8-kor irány az ovi.
Nagy nehezen jutottunk be, mivel a kapucsengőt többször is hiába nyomkodtam, mire egy kifelé tartó jóvoltából sikerült bemenni az épületbe.
Bent az oviban, ami egy belvárosi ház félemeletén van, elkalauzoltak minket a Pillangó csoportba, ahol a másik óvónéni, Kati néni várt minket. Az első benyomás róla is nagyon jó volt (aztán a későbbiek is). Megbeszéltük amit meg kellett, megmutatta a szekrényt, elmondta,melyik polcre melyik ruha menjen, közben Nóri meg már alig várta, hogy bemehessen a csoportszobába a gyerekekhez. Úgy elvegyült, hogy még köszönni is alig tudta előcsalni Kati néni. Végül abban maradtunk, hogy 1-re megyek érte, mert még az elején nem alszik ott. Kati néni még a kezembe nyom egy 3 oldalas, sűrűn kérdésekkel teleírt paprírt, a gyerek személyiség lapja lesz belőle...
A délelőtt gyorsan eltelt. Kitölöttem az ominózus személyiség lapot, ami nagyon részletes volt, a terhesség alatti dolgokról is kérdezett, egészen napjainkig. A kedvenc kérdésem: a gyerek jól tűri e a szidást? Hööööö? Mér, van olyan gyerek,aki igen? Naaa , neeeee....A kettes számú: mivel lehet rá hatni? Anyuka első gondolata :zsarolással. Na, ezt nem írhatjuk így le, legyen az, hogy egyezkedéssel. STB...STB....
Meglepit is készítettem Nórinak, a kedvencét, almás palacsintát vaníliás pudinggal, ennek a receptje ITTEN található. Ebédre nekünk zöldbab főzi volt fasírttal. Balunak is a zöldbabból szedtem ki, joghurtot kevertem bele meg egy kis darab fasírtot.
Egyre mentem vissza az oviba, ahol kati néni azzal fogadott,hogy semmi gond sincs, mintha mindig is ovis lett volna, elvegyül a gyerekek közt, eljátszik. Jah, és ott akar aludni...Miiiiii??????!!!!!Ottaludni? Hát legyen, lássuk mi lesz. Közben Nóri rongyol ki a csoportból, át a mosdóba fogat mosni, közben észrevesz és odaszól: Szia Anya! Hát te? Beköszönni jöttél?
Mire én: Háát, ja, igen, szia Nóri!
No, megbeszélem óvónénivel ,hogy akkor marad a gyerek. Jó, akkor az újabb időpont fél 4. Lefotózom a nagyon fontos infókat, mint befizetés, különórák stb. (Mi angolra megyünk heti 2 alkalom havidíja 4000.-ft, és az úszás, heti 1 alkalom 6000/hó.)Hazafelé jövet körbetelefonáltam a famíliát, hogy mit mondott óvónéni, és hogy nem akar hazajönni a gyerek. Betérek közben a boltba egy kis kenyérért is. Hazaérek, és bámulom kicsit a palacsintát, amit kikészítettem Nórinak a kedvenc toy story-s kistányérjára. Eltelik 2 perc, és csörög a telefon:
Jó napot anyuka!Kati néni vagyok az oviból. Tévedés történt, nem akar itt aludni a Nórika, sír, zokog, fuldoklik a sírástól, tessék sietni.
Anyuka felpattan, még jó,hogy a menetfelszerelést nem sikerült addig itthoni szerkóra cserélnem, és futok lefelé, az utcán még szó szerint is futva mentem. Közben ismét körtelefon a fejleményről. Ismét nehézkes bejutás, majd eljutok a csoportszobába, ahol Nóri a kis ágyikón ül és szepeg. Meglát,odaszalad hozzám, megölel és mondja, hogy :anya, hiányoztál. Erre az óvónéni is megelégedetten nyugtázza, hogy a gyerek mégse annyira önjáró csodabogár s megjegyzi,hogy no ez már mindjárt más üdvözlése anyának, mint az előző. Nyugtatja még ő is kicsit a gyereket, és biztosítja róla,hogy holnap reggel is visszavárja. Elköszönünk és kifelé jövet kiszedjük a szekrényből a szennyest, cipőt váltunk, s indulás haza.
Itthon várja őt a kedvenc palacsinta, mama is, de neki hosszasan csak anya kell, és anyához bújik . Nagy megelégedésemre :-).