2013. június 30., vasárnap

Pácolt csirkecombok sütőben


Szeretjük a csirkét. Rántva. Sütve is. Most valami mást szerettem volna. Sikerült. A nem igazán húsevő kislányom is kétszer kért :)

Pácolt csirkecombok sütőben sütve

-4 egész csirkecomb
-250 g tejföl
-2 gerezd fokhagyma
-1 ek. mustár
-1 ek darált paprika, lehet csípős is
-bors
-só
-1 csésze liszt
-1 ek. szezámmag
-1 tk. pirospaprika
-1/2 tk. sütőpor
-1 tk. szárított kakukkfű (elhagyható)

A csirkecombokat kettévágjuk, a csont mentén bevágjuk, sózzuk. A tejfölt kikeverjük a mustárral, darált paprikával, zúzott fokhagymával, borssal, és a combokat beleforgatjuk ebbe a pácba. Minimum 1 órára hűtő tesszük, de az sem baj, ha egy éjszaka áll benne.
A lisztet elkeverjük a szezámmaggal, paprikával, sütőporral, kakukkfűvel.
Előkészítjük a tepsit. Ehhez olyan tepsit veszünk elő, aminek van rácsa. A tepsi aljára alufóliát terítünk, erre jön a rács,amit bekenünk olajjal. A rácsra fektetjük a lisztes keverékbe forgatott húsokat. A húsok tetejét megkenjük olajjal, vagy ha van, akkor olajszóró spray-vel fújunk rá egy vékony réteget.
A sütőt 200 fokosra melegítjük elő, kb. 1 óra alatt puha húsokat kapunk.
Tipp: tejföl helyett joghurtot vagy írót is használhatunk a páchoz.
Petrezselymes burgonyával, uborkasalátával tálaljuk.



2013. június 26., szerda

Tepertős pogácsa

A egyhetes kánikula elteltével hideg lett, sütőt lehet izzítani, kicsit nehezebb ételeket készíteni.

Tepertős pogácsa

  • 25 dkg tepertő darálva
  • 8 dkg zsír
  • 60 dkg liszt
  • 2 dl tej
  • 2,5 dkg élesztő
  • 1 dl tejföl (3 nagy kanál)
  • 2 tojássárga
  • 0,5 dl rum
  • bors
A tepertőt ledaráljuk. A langyos tejben 2 tk. cukorral felfuttatjuk az élesztőt. A hozzávalókat összegyúrjuk, fél órát félretesszük pihenni.
Fél óra elteltével ujjnyi vastagra nyújtjuk, hajtogatjuk. 15 percre ismét pihentetjük, majd nyújtjuk, hajtogatjuk, s ismét 15 percet pihentetjük. A következő nyújtás hajtogatás után a tészta tetejét bevagdossunk, pogácsákat szaggatunk. Sütőpapírral bélelt tepsire tesszük, s még 15 percet pihentetjük. Közben előmelegítjük a sütőt 190 fokosra. A pogácsát tetejét lekenjük felvert tojással, s kb. 10 perc alatt szép pirosra sütjük. 


Csirkemell tökkel, csőben sütve

A tökfőzelék helyett.
Vigyorgott egy kisebb tök a hűtőben, de nem akartam tökfőzeléket készíteni. Így jutottam erre az elkészítési módra. A kisfiam ,miután megkóstolta, csak annyit mondott, hogy finnomm.

Csirkemell tökkel csőben sütve

Hozzávalók:


  • 80 dkg tök (tisztán mérve)
  • 3/4 csésze rizs
  • 1 csirkemell filé
  • 300 g tejföl
  • 1,5 dl tejszín
  • 1 csokor friss kapor vagy 3 kk szárított
  • bors
  • csirke grillfűszersó
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 15 dkg reszelt (füstölt) sajt
A tököt megtisztítjuk, felkockázzuk, besózzuk és állni hagyjuk. Míg áll a sóban a tök, addig párolt rizst készítünk. 
A csirkemell filét szeletekre vágjuk, sózzuk, és a szeletek egyik oldalát grillfűszerrel megszórjuk. Paprikás lisztbe forgatjuk a szeleteket, és kevés forró olajban elősütjük. 
A tejfölt elkeverjük a tejszínnel és beleszórjuk a kapor 2/3-át, sózzuk, belenyomjuk a 2 gerezd fokhagymát.
Tepsibe kevés olajat csurgatunk, és a felkockázott tököt beleterítjük (lé nélkül), megszórjuk az apróra vágott kapor harmadával. Rátesszük a párolt rizst, végül az elősütött hússzeleteket, s leöntjük a tejfölös keverékkel. 
220 fokos sütőbe toljuk, 20-25 perc alatt átsütjük.
Reszelt sajtot szórunk a tetejére, és visszatoljuk a tepsit pár percre, amíg aranyszínű lesz a teteje.





2013. június 16., vasárnap

Ez+az

Hal magos panírban, kuszkusz, franciasaláta



 Gyümölcskrémes eperrel

Piskóta, rajta puding, amibe melegen 2 tojássárgát kevertem plusz 2 habbá vert fehérjét. Kevés krémmel megkentem a piskótát, ráraktam a félbevágott epreket, majd az összes krémet rákentem.



Mézes-mázas oldalas


A sütés befejezése előtt mézes-paprikakrémes-fokhagymás keveréket kentem a húsokra.



Kínai kaja kezdőknek, mert bezárt a kedvenc kínai kajás....

Pirított csirke üvegtésztával


250 g üvegtészta
1 egész, de nem túl nagy csirkemell
2-3 szál újhagyma
chilipaprika ízlés szerint, de el is hagyható
2 kk kínai fűszerkeverék
2-3 ek szójaszósz
1 ek méz

bors
2 ek olaj

A csirkemellet jól megmossuk, felezzük, és a nemkívánatos részeket eltávolítjuk. Hosszában három felé vágjuk a darabokat, majd ferdén, vékonyan szeleteljük.
A chilit és az újhagymát karikázzuk.
Egy nagyobb tésztafőző edényben vizet forralunk.
Közben egy wokba olajat öntünk, és felforrósítjuk.
A kínai fűszerkeveréket és a chilit a forró olajban megpirítjuk, ügyelve nehogy megégjenek.
A csirkemell darabkákat ebbe a fűszeres olajba forgatjuk, sózzuk, borsozzuk, és nagy lángon 6-8 percig rázogatva, kevergetve sütjük.
Utána jön a szójaszósz és méz az édesítéshez.
A csirkét ezután addig pirítjuk, ameddig a szósz egy kicsit besűrűsödik, de nem fő el teljesen.
Az üvegtésztát a forrásban lévő vízbe tesszük, 4-5 percig forraljuk, és leszűrés után a csirkéhez keverve megpirítjuk. Ekkor tesszük hozzá a karikára vágott zöldhagymát is.

Forrón tálaljuk.



Cukkinis-zöldfűszeres palacsinta


Egyszerű vacsi. Tartalmas leves után második fogás.

Cukkinis-zöldfűszeres palacsinta

Palacsintatésztához:

  • 10-15 darab palacsintához szükséges tészta, sós, nem édes
  • 15 dkg cukkini 
  • 1 duci gerezd fokhagyma
  • 1 kis csokor snidling
  • 1 ek friss vagy 1 tk. szárított kapor
Töltelékbe:
  • kinek-kinek ízlése szerint sajtkrém, krémsajt, 
  • reszelt füstölt sajt
A cukkinit nagylyukú reszelőn lereszeltem, besóztam, 10 percet állni hagytam, majd a palacsintatésztába kevertem az apróra vágott zöldfűszerekkel együtt. 
Nálam most úgy készült, hogy mikor megsült a palacsinta egyik oldala, megfordítottam, megszórtam reszelt füstölt sajttal, s mikor a második oldala is készre sült, félbe hajtottam a palacsintát.

De úgy is lehet, hogy a kisült palacsintát nekünk tetsző sós töltelékkel töltjük meg.