2011. január 26., szerda

Pizza

Pizzát régebben rendelni szoktunk. Aztán hamarosan az ember lánya rácsodálkozik, milyen pocsék is az sokszor. Kihűl, alig van rajta feltét, van amit nem is szeretünk rajta stb. Drága is, és a futár természetesen várja a borravalót. Na, egyszer csak elegem lett a pocsék pizzákból. Még egy rossz pillanatomban is tudhatok jobbat! Stahl Judit több szakácskönyve is megvan, és a receptjei amiket kipróbáltam, megállják a helyüket, ezért én a pizzatésztát és a paradicsomszószt is az ő könyvéből készítem (Enni jó! Park Kiadó 2002),illetve ez alapján alakítottam. Egyszerű és finom, feltétnek meg azt tesz rá az ember, amit megkíván.

Pizzatészta:

A tésztát én a kenyérsütő géppel szoktam megdagasztani. Másfél óra az egész és ezalatt elkészíthető a szósz és a lássuk be, igen sok  pepecselést és pakolást igénylő feltétek elő- és elkészítése is. Én fél kiló lisztből készítem a tésztát, ez 5 közepesen éhes felnőttnek elegendő körülbelül, eddigi tapasztalataim alapján. Szóval, a hozzávalók:

  • fél kiló liszt
  • 2,5 dkg élesztő
  • 2 teáskanál cukor
  • 3 dl langyos tej
  • 3 ek. olaj
  • 1 jó evőkanál só
  • kevés őrölt bors (elhagyható)
Az alapanyagokat a kenyérsütőgépbe teszem és itt 1,5 óra alatt elkészül a dagasztás és a kelesztés. Ha nincs ilyen gépezet, akkor felfutatjuk az élesztőt a langyos,cukros tejben. A lisztet egy nagyobb edénybe tesszük, hozzáadjuk a felfuttatott élesztőt és a többi hozzávalót és simára dagasztjuk (akár kézzel, akár a kézi robotgép dagasztókarjával).  A tésztát kiolajozott tálban letakatva 45-50 perc alatt a duplájára kelesztjük.
Mikor a tészta megkelt, akkor ízlés szerint, hogy milyen vastag tésztát szeretnénk, 4 vagy 5 részre osztjuk, kinyújtjuk, tepsibe tesszük és megpakoljuk a nekünk tetszetős, kedvenc holmikkal. Én már felkészüt versenyző vagyok, beszereztem egy pizzasütő tepsi készletet ezeket csak ki kell olajozni, de remekül megteszi a tepsi is, amibe sürőpapírt terítünk.

Pizzaszósz - paradicsomos

Hozzávalók:
  • 1 doboz 400 g-os hámozott paradicsom konzerv
  • 2 gerezd zúzott fokhagyma
  • 2 teáskanál oregánó
  • fél-1 kávéskanál kakukkfű
  • őrölt bors
  • 2 tk. cukor
  • 1 mk. só
  • 2 ek. olaj
Ezeket belerakjuk turmixgépbe és pár pillanat alatt kész a szósz. Mi jobban szeretjük, ha sok szósz van a pizzán, ez a mennyiség 3 kinyújtott pizzalapra elég ez esetben. Ha vékonyabban szeretjük, akkor az összesre. Ebből általában magyaros pizza kerekedik. Feltétnek kolbászkarikákat, sonkakockákat, szalonnakockákat vagy bacont, pirított hagymát rakok. A pirított hagyma az nem szokott kimaradni. A pizza tetejére sajtot reszelek, vagy mozzarellát karikázok. A 200 fokra előmelegített sütőben kb. 20-25 perc alatt sül meg.

Tejfölös-fokhagymás csirkés pizza

Hozzávalók:
  • 3 csapott ek. liszt
  • 4 dl tej
  • 1 kis pohár tejföl
  • 3 gerezd zúzott fokhagyma
  • kevés olaj
  • bors
Feltéthez:
  • 1 -2 csirkemell ízlés és étvágy szerint
  • 1-2 fej vöröshagyma
  • bors
Az olajban megpirítom a lisztet, hozzáadom a tejet (besamel), tejfölt, sózom, borsozom. A végén hozzáadom a zúzott fokhagymát.
 A hagymát megpirítom,hozzáadom a csíkokra vágott csirkehúst, sózom, borsozom,megvárom míg elmegy alóla a víz és készre pirítom az egészet.
A szószt rákenem a pizzára, ráteszem a husit, ízlés szerint lehet rá ilyen-olyan zöldséget is tenni, én kukoricát szórtam rá legutóbb, de lehet akár brokkoli is. Sajtot rakok rá, és megsütöm 200 fokos sütőben.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése