2013. január 30., szerda

Finom kelt ebédre!


Ma Andris egyik kedvence készült.


Rakott kel
  • ·         1 kg kelkáposzta
  • ·         15 dkg rizs
  • ·         60 dkg darált hús
  • ·         450 g tejföl (egy nagy doboz)
  • ·         2 dl  főzőtejszín
  • ·         olaj
  • ·        
  • ·         bors
  • ·         majoránna
  • ·         fokhagyma
  • ·         ételízesítő
  • ·         1 fej vöröshagyma
  • ·         őrölt kömény

A rizst kevés olajon megfuttatom, felöntöm kétszeres mennyiségű vízzel, sózom, kevés ételízesítővel ízesítem.
A kelkáposztát nagyobb darabokra vágom (ha valaki nem szereti nagyobb darabokban, lehet kisebbekre is szelni) , sózom, ízesítem őrölt köménnyel, majoránnával, kicsi ételízesítővel. Felteszem főni, forrás után mérsékelt lángon még kb. 15 percig főzöm. Leszűröm.
Egy edényben megpirítok egy kisebb fej vöröshagymát, ráteszem a darált húst, fehéredésig pirítom. Ekkor sózom, borsozom, egy gerezd fokhagymát is belenyomok. Pirospaprikával színesítem, párolom kb. 10 percig, míg a leve elmegy.
Tejfölt elkeverem 1 dl főzőtejszínnel, sózom. A rizst és a megpirított húst összekeverem.
Tepsibe kevés olajat teszek, a kelkáposzta felét beleteszem, rá a hús-rizs keveréket. Meglocsolom 1 dl főzőtejszínnel.
Beterítem a kelkáposzta másik felével, és rálocsolom a tejfölös keveréket.
200 fokos nem előmelegített sütőben kb. 25 percig sütöm, míg a teteje kicsit megpirul.


2013. január 27., vasárnap

Kefires kiflik

Most én is úgy jártam, mint sokan....kb. minden második sort olvastam el a receptben....finom lett ugyan, de kicsit rondácska :)


KEFÍRES KIFLIK

Tészta:

·         70 dkg liszt
·         2 egész tojás
·         1 kispohár kefír
·         1 dl olaj
·         6 dkg cukor
·        
·         1-1,5 dl langyos tej
·         5 dkg élesztő

Krém:

·         1/2 kocka  margarin (rama/vénusz)
·         3 dkg só
·         1 tömlős sajt (100 g)
·         ½ kocka margarin

Kenéshez:

·         kevés reszelt sajt
·         tojássárgája
·         köménymag


Az élesztőt cukros langyos tejben felfuttatjuk. A lisztet egy tálba szitáljuk, a közepébe mélyedést készítünk, s beleöntjük a megkelt élesztőt. Beleütünk 2 egész tojást, hozzáadunk 2 tk sót és a kefírrel és az olajjal kemény tésztát gyúrunk. Lisztezett deszkán 4 részre vágjuk a tésztát és 30 percig pihentetjük.
A fél csomag margarint habosra keverjük a sóval.
A másik fél csomag margarint kikeverjük a tömlős sajttal.
A tésztákat 30 cm-es átmérőjűre kinyújtjuk. Egyet megkenjük a habosított, sózott margarinnal, majd ráterítünk egy másik kinyújtott tésztát. Kicsit még nyújtunk rajta.
Késsel vagy derelyevágóval 16 cikkre vágjuk, feltekerjük, tepsire tesszük.
Egy másik kör alakúra nyújtott tésztára rákenjük a sajtos krémet, ráterítjük az utolsó kerekre nyújtott tésztát. Kicsit nyújtunk rajta, és ezt is 16 cikkre vágjuk, tepsire tesszük.
 30 percet kelesztjük, tojássárgájával megkenjük, reszelt sajtot/köménymagot/szezámmagot/lenmagot szórunk a tetejére és 200 fokra előmelegített sütőben kb. 10-12 perc alatt megsütjük.
 Megtölthetjük ízesített sajttal, sonkával, baconnel is.


2013. január 26., szombat

Snickerdoodles-ropogós fahéjas keksz

Avagy egy finom keksz, aminek a külseje ropogós, a belseje viszont puha. Sütés előtt fahéjas cukorba kell hempergetni. Aussie recept.... Nem tudom hogy lehetne fordítani a nevét, mondjuk ropogós fahéjas keksznek. De nekem annyira tetszik ez a név, hogy marad :)
A mennyiségek, hát, azért ilyen furák, mert ugye eredetileg cup-ban adják meg, és hát visszaszámolva grammra....így jön ki.....

Snickerdoodles


250 g lágy vaj
337 g cukor
1 tk. vanillia
2 tojás
412,5 g simaliszt
2 tk sütőpor
½ tk só

Hempergetéshez:
112 g cukor
1 ek. őrölt fahéj

Elkészítés
Keverőtálban habosítsuk fel a vajat és a cukrot elektromos habverővel.
Adjuk hozzá a tojásokat egyesével, és jól keverjük össze.
Adjuk hozzá a vaníliát, lisztet, sütőport és sót, és fakanállal addig keverjük, míg sima tésztát nem kapunk.

Tegyük a tésztát 20 percre a hűtőbe.

Melegítsük elő a sütőt 190 fokosra. Béleljünk ki 2 tepsit sütőpapírral és tegyük félre.

A hempergetéshez keverjük össze a cukrot és a fahéjat.

Készítsünk a kezünk segítségével 2 cm átmérőjű golyókat és forgassuk a fahéjas cukorba.
Rakjuk a tepsire a golyókat egymástól kb. 5 cm-es távolságban. Egy üvegpohár aljának segítségével lapítsuk le a tésztagolyókat. 


Süssük 10-12 percig, amíg kívül aranyszínűek, belül meg puhák lesznek.
Hagyjuk kihűlni. 


Családi teszten átment! 

2013. január 25., péntek

A banános keksz



Tökéletes kekszek az ebédes dobozba! Remek a maradék érett banánok felhasználására! Olyan összetevőket tartalmaz, melyek fellelhetők a kamrában. Tojásmentes!

Banános kekszek


Hozzávalók:
3 nagy érett banán, összenyomva
125g vaj
225 g cukor
275 g liszt
1 tk. sütőpor
0,5 tk szódabikarbóna
4 dkg kókuszreszelék
4 dkg zabpehely

Elkészítés

Melegítsük elő a sütőt 230 fokosra. Béleljünk ki egy tepsit sütőpapírral és tegyük félre. 
Mivel mi nem szeretjük a nagy darabos hozzávalókat a kekszben, ezért a kókuszreszeléket és a zabpelyhet aprítóban kisebb szemcséjűre redukáltam.
Gépi habverővel keverjük krémesre a vajat és a cukrot.
Kavarjuk bele a banánokat, míg el teljesen össze nem keveredik.
Adjuk hozzá a sütőporos-szódabikarbónás lisztet, zabpelyhet, kókuszt, és keverjük össze alaposan.
A tésztából teáskanállal tegyünk kis halmokat tisztes távolságra egymástól a sütőpapírra.

Tegyük a sütőbe, és vegyük is le a hőfokot 200 fokosra.
Süssük 10 percig.


Nóri teszten átment!

Tipp:
Datolyával és pekándióval is dúsítható.

2013. január 24., csütörtök

Ausztrál hatás

Hideg van. És ilyenkor jól esik valami édesség. Valami házias.
Mostanság sokat időzök egy ausztrál weblapon, isteni jó receptek vannak rajta. Mivel gyerekes anyukáknak szól a dolog,  időkímélő receptek olyan alapanyagokból ,amit a gyerekek szeretnek. Most valami banánosra vadásztam, három jelöltem is akadt, úgy voltam, mint az egyszeri lány,azt se tudtam melyiket, de végül is a karamell öntet miatt ezt a banános palacsintát választottam.


Banános palacsinták karamell öntettel


  • 22,5 dkg liszt
  • 1/2 cs. sütőpor
  • 375 ml tej
  • 1,5 ek. cukor
  • 2 ek. vaj olvasztva
  • 1 tk. vanília aroma (ennek hiányában 1 vaníliás cukor)
  • csipet só
  • 1 banán  összenyomva, nagyobb darabok is lehetnek benne

  • Tálaláshoz jöhet még egy banán vagy tejszínhab

  • Karamell öntethez:
  • 10 dkg cukor
  • 5 dkg vaj
  • 2 dl tejszín

A lisztet elkeverjük a sütőporral, csipet sóval, cukorral. Hozzáöntjük a vaníliaaromát, olvasztott vajat, majd az összetört banánt. Fokozatosan keverjük hozzá a tejet.

Teflon palacsintasütőt kikenünk olajjal, közepes lángon felhevítjük. Kb. 1/3 csészényi (kb. 2-3 ek.) adagokat teszünk a serpenyőbe, ahol szépen elterül a tészta. A lángon igen alacsonyra vesszük, és kb. 2-3 percig sütjük a palacsintát, amíg buborékok jelennek meg a tésztában. Ekkor megfordítjuk, és a másik oldalt is kb. 2 percig sütögetjük.

A karamellhez egy edénybe tesszük a cukrot, megolvasztjuk, mikor szép barna, akkor levesszük a tűzről, hozzákeverjük a vajat, és a tejszínt, majd visszatesszük, és kevergetjük, addig amíg a visszadermedt cukor ismét elolvad. 
Kihűtjük, és közben szépen besűrűsödik.

Tálalása: néhány palacsintát egymásra rakunk, de mindet meglocsoljuk a karamellel. Tejszínhabot is nyomhatunk rá, és banánt is karikázhatunk mellé.



Figyelem! Tojásmentes!!!!Nem felejtettem ki belőle, hanem nem kell bele!
Fagyi rajongóknak jó hír, hogy azzal is fogyasztható! Bár az ausztráloknál most kánikula van, nálunk meg pont nem, dehát, ha erre vágyunk, legyen már egy kis mentségünk :)


2013. január 23., szerda

Egy újabb finom leves, és ami kimaradt....

Hideg van, esik a hó, mi is esik jól ilyenkor? Leves!


Tejfölös karfiolleves sajtos nokedlivel

 25 dkg karfiol
·         1 kisebb fej vöröshagyma
·         1 sárgarépa
·         kevés fehérrépa
·         olaj
·         1 ek. liszt
·         1 mk. pirospaprika
·         2 ek. tejföl
·         1 l víz
·        
·         ételízesítő
·         bors

Sajtos nokedlihez:
·         1 tojás
·         3 dkg füstölt sajt reszelve
·         csipet só
·         kb. 2 ek. liszt

Tálaláshoz:
·         petrezselyemzöld apróra vágva

A hagymát megtisztítjuk, kockákra vágjuk, és kevés olajon megpirítjuk. A karfiolt rózsáira szedjük, a sárgarépát és a fehérrépát megpucoljuk, és negyed karikákra vágjuk. A zöldségeket a megpirított hagymára dobjuk, sózzuk, borsozzuk és 1-2 percig így pirítjuk.
Felöntjük a vízzel, ételízesítővel ízesítjük, és puhára főzzük a zöldségeket.
Közben elkészítjük a nokedlit. A tojást csipet sóval elkeverjük, beletesszük a reszelt sajtot, a lisztet. Ha sűrű lenne pici vízzel lehet lazítani.
1 ek lisztet kevés olajban megpirítunk, levesszük a tűzről, belekeverjük a pirospaprikát, a tejfölt és kb. 2 dl kevés vízzel hígítjuk, majd a forrásban lévő leveshez öntjük. Felforraljuk, és beleszaggatjuk a nokedlit.  Pár percig főzzük, míg a nokedli megpuhul.
Apróra vágott petrezselyemzölddel megszórva tálaljuk.



És ami kimaradt.....egy kis nasi a mindennapi kávéhoz


Fűszeres elefántfül aprósütemény

Hozzávalók:
·         500 g leveles tészta (legjobb, ami nem egy tömbben van, hanem lapokban)
·         5 evőkanál  kristálycukor
·         1 ek. mézeskalács fűszerkeverék
·         csokifagyi , vaníliafagyi, karamellfagyi (opcionális)
·         egy csészével a kedvenc kávénkból/kakaónkból (opcionális)
A cukrot összekeverjük a mézessüti fűszerrel. Ha egy tömbben van a tésztánk, akkor 6 egyenlő részre vágjuk fel (így kisebbek lesznek a sütik, de ha nagyobbakra szeretnénk, akkor kevesebb részre osztjuk, nagyobbak lesznek a téglalapok).
Megszórjuk a nyújtódeszkát kb. 1,5 ek. fűszeres cukorral, majd a rátesszük a tésztát és a tésztát is megszórjuk a fűszeres cukorból.  Nyújtófával téglalap alakúra kinyújtjuk, úgy ,hogy a cukros fűszer belenyomódjon a tésztába.
A téglalap alakú tészta két rövidebbik szélét feltekerjük úgy, hogy egyformán haladjunk, a két tekercs pedig középen találkozzon. Mikor ez megvan, a dupla tekert tésztát az oldalára fordítjuk, és kicsit megnyomkodjuk, hogy a két tekercs egymáshoz tapadjon. Az így feltekert tésztákat felszeleteljük 1 cm szélesre, sütőpapíros tepsibe tesszük és 190 fokos sütőben kb. 12-15 perc alatt aranybarnára sütjük.
Fogyaszthatjuk önmagában is, vagy kedvenc kávénk vagy kakaónk mellé is. Ha pedig netán fagyira vágyunk a téli hidegben, akkor 1-2  gombócnyi csoki/vanília/karamell fagyit tegyünk csészébe, öntsük le kávéval, és fogyasszuk hozzá a fűszeres elefántfület.





2013. január 19., szombat

Muffint reggelire! Sósat!


Sonka, sajt, paprika, gomba, tojás. Akár egy jó rántotta alapanyaga is lehet. De némi liszttel készülhet egy finom sós muffin is reggelire. Vagy ovi, suli utánra, vacsoráig. Ausztrál anyukák kedvence.


Sós muffin 

Hozzávalók
·   30 dkg  liszt
·   2 csapott teáskanál sütőpor,
·   fél tk. szódabikarbóna
·   112,5 g reszelt sajt
·   75 g  apróra vágott sonka /bacon
·   ½ zöld/kápia paprika magozva és apróra vágva
·   37,5 g gomba apróra vágva
·   150g olvasztott vaj
·   2,5 dl tej
·   1 tojás enyhén felverve
·   15 g petrezselyem aprítva
·   só és bors (1 csapott tk. só)

Elkészítés
Előmelegítjük a sütőt 180 fokosra , a muffintepsit kibéleljük a papírkapszlikkal.
Egy tálba rakjuk a lisztet, sajtot, paprikát, gombát és sonkát.
Kancsóban összekeverjük a tojást, tejet és olvasztott vajat.
Öntsük a nedves hozzávalókat a szárazhoz és keverjük addig, amíg épp elegyednek.Ez adja a könnyedségét az ételnek.
Osszuk el a tésztát a papírkapszlikba és süssük 15-20 percig.


 Ha reggel készítjük, akkor célszerű előző este összedarabolni a hozzávalókat, így kb. fél óra alatt elkészül a muffinunk sütéssel együtt. 

Szombat Tündiékkel


Ma Tündiék elvitték Nórit a Festetics Palotába, hangversenyre. Tulajdonképpen gyerekeknek szólt, ismerkedés a zongorával, a komolyzenével egy fiatal zongoraművész segítségével.


Az ebéd eztán nálunk volt. A héten találtam egy anyukáknak szóló ausztrál weboldalt, onnan szedtem le néhány receptet. Szóval, húslevest készítettem, ezzel megvolt a leves része az ebédnek. Vettem egy egész csirkét, olyan 1,3 kg körüli volt, szóval nagyobbacska. Azt főztem meg, plusz még tettem mellé egy csirkecombot, de végülis elég egy egész csirke, tehát 2 comb, és a mellehúsa. Az aprót meghagytam csipegetni a leves mellé. Főtt hús, de nem szósszal, főtt krumplival lett tehát a második fogás.

Főtt csirkehús csőben sütve, zöldségekkel
Preheat the oven to 180°C. Butter the base of a 2.5 or 3L casserole dish or 6 individual dishes. Cook broccoli and cauliflower in a steamer or the
Hozzávalók:

·   1 fej brokkoli rózsáira szedve
·   ½karfiol rózsáira szedve vagy ezek helyett mirelit karfiol/brokkoli keverék ,de nem gond ha répa is van benne
·   60g vaj
·   5 ek. simaliszt
·    750ml tej
·   1 tk. tengeri só
·   3 csésze főtt csirkehús összevágva
·   1 csésze reszelt sajt, karakteres ízű
Topping
·   1 csésze friss kenyérbél morzsolva (4 szelet a 0,5 kg-os nagyságúból)
·   ½ csésze frissen reszelt parmezán
·   1 kisebb citrom héja reszelve és a leve
Elkészítés

Előmelegítjük a sütőt 180 fokra. Kivajazunk egy 2,5-3 literes tűzálló edényt vagy 6 kisebb szintén tűzálló edénykét. A brokkolit és a karfiolt megpároljuk, hogy puha, jól vágható legyen. Esetleg mikróban 4-5 percig pároljuk.
Egy serpenyőben közepes tűzön vajat olvasztunk.  Kavarjuk bele a lisztet, és pirítsuk folyamatos kevergetés mellet 1 percig.  Fokozatosan keverjük hozzá a tejet egy habverővel, hogy elkerüljük a csomósodást; sózzuk. Folyamatos kevergetés mellett forraljuk fel, amíg a szósz besűrűsödik. Magyarul besamelt készítünk.
Keverjük bele a csirkét, sajtot és a zöldségeket a szószba. Kanalazzuk az előkészített tálakba.
Keverjük össze a kenyérmorzsát, parmezánt, citromhéjat és citromlevet egy kisebb edénybe. A keveréket szórjuk egyenletesen a keverék tetejére. 20 percig süssük, míg a teetje aranybarna és ropogós nem lesz.



Desszertnek habos túrós szeletet készítettem.

Habos túrós szelet


Tésztához:
  • 10 dkg zsír
  • 20 dkg liszt
  • ½ cs. sütőpor
  • 5 dkg cukor
  • csipet só
  • 2 tojássárgája
Tetejére:
  • 25 dkg tehéntúró
  • 12 dkg cukor
  • 2 cs. vaníliáscukor vagy vaníliaaroma 1 tk.
  • 3 tojás
  • 1 ek tejföl
  • 1 citrom reszelt héja
Tészta kenéséhez:
  • baracklekvár
A tésztához valókat összegyúrjuk. Ha nem állna össze, kevés tejfölt vagy tejet adunk hozzá, hogy nyújtható legyen a tészta.
Lisztezett deszkán tepsi méretűre nyújtjuk és sütőpapírral bélelt, vagy vajjal kikent és kilisztezett tepsibe helyezzük. Ez a mennyiség a hagyományos nagytepsire való. A gáztepsiben szoktam készíteni ha vendégek jönnek, és akkor dupla adag készül.
A tésztát baracklekvárral megkenjük.
Tetejére a túrót szitán áttörjük, elkeverjük a cukorral, a 3 tojássárgájával, a vaníliával a citromhéjjal és a tejföllel. 
Végül hozzákeverjük óvatosan a 3 tojás keményre vert habját. Ha van kimaradva tojásfehérjénk, nyugodtan használjuk fel azt is!
A habos túrót végül rákenjük a tésztára.
Előmelegített sütőben, 180 fokon, a hab barnulásáig (kb. 25 perc) sütjük.






2013. január 17., csütörtök

Gyors lencseleves

Lencseleves zöldségekkel, tejfölösen



·         3 marék lencse

·         2 gerezd fokhagyma

·         fél fej vöröshagyma

·         1 répa

·         kevés fehérrépa

·         1 dl tejföl

·         olaj

·         8 dkg füstölt hús

·         1 babérlevél

·         őrölt bors

·         1 ek. liszt

·         1 tk. pirosparika

A lencsét főzés előtt 2 órával hideg vízbe beáztatjuk.

A füstölt húst kis kockákra vágjuk, kb. 1 l vízben a babérlevéllel, 1 gerezd felvágott fokhagymával és őrölt borssal feltesszük főni. Mikor felforrt, hozzáadjuk a lecsepegtetett lencsét, a félkarikára vágott zöldségeket. Ha szükséges, sózzuk.

A vöröshagymát apró kockákra vágjuk, olajon megpirítjuk, 1 ek. lisztet teszünk rá, ha megpirult levesszük a tűzről, belekeverjük a pirospaprikát és a tejfölt. Vízzel felhígítjuk.

Kb. 1 óra alatt megfő a lencse és a füstölt hús is, ekkor a rántást beletesszük, felforraljuk, majd még kb. 5 percig főzzük.

2013. január 14., hétfő

A maradék nokedli új életre kel

Mihez kezdjünk a maradék nokedlinkkel??? Elsőre talán soknak tűnik a hozzávaló, de gyorsan megvan és egy finom vacsorát tudunk készíteni :).

Sajtos-füstöltszalonnás nokedli
Nokedlihez:
  • ·         1 tojás
  • ·         kb. 30-35 dkg liszt
  • ·         víz


Szószhoz:
  • ·         2 ek vaj
  • ·         1,5 ek. liszt
  • ·         2,5 dl tej
  • ·         0,5 dl tejszín
  • ·         3 ek tejföl
  • ·         5 dkg tömlős sajt
  • ·         1 tojás
  • ·        
  • ·         bors
  • ·         szerecsendió
  • ·         ételízesítő
  • ·         1 gerezd fokhagyma

Egyebek:
  • ·         10 dkg füstölt sajt reszelve
  • ·         3 dkg füstölt szalonna
  • ·         3 dkg bacon
  • ·         2 maréknyi karfiolos zöldségkeverék (karfiol, brokkoli, répa, zöldborsó, kukorica)



A tojásból, vízből, lisztből, sóból nokedlit készítünk, kifőzzük.

A zöldségeket kevés ételízesítős vízben megpároljuk.

A vajból, 1,5 ek. lisztből, a tejből, tejszínből besamelt készítünk, ízesítjük sóval, ételízesítővel, borssal, szerecsendióval, belenyomjuk a gerezd fokhagymát. Végül a tűzről levéve a tömlős sajtot, a tejfölt és a tojást kavarjuk bele.

Egy tepsit vagy tűzálló tálat kiolajozunk, beletesszük a nokedli felét, majd ráöntjük a szósz felét. Erre jön a párolt zöldség, a nokedli másik fele, és a maradék szósz.

A tetejére füstölt sajtot reszelünk, a kockákra vágott füstölt szalonnát és bacont rászórjuk a tetejére ,majd nem előmelegített sütőben 175 fokon 25 perc alatt átsütjük, míg a teteje aranybarna lesz. 

2013. január 13., vasárnap

Pogácsa




Történt, hogy minap húslevest főztem, és a főtt húshoz almaszószt és főtt krumplit. Persze kimaradt a krumpliból elég jó adag. Ez persze csak este tudatosult. Gondoltam egyét, pont elég egy adag krumplis pogácsára, és kísérletképpen este gyúrtam be, és reggelig a hűtőben volt. Istenien sikeredett! Reggel kisütöttem mielőtt a család felkelt volna.


Krumplis pogácsa

  • ·         30 dkg főtt krumpli
  • ·         25 dkg zsír
  • ·         1 dl tej
  • ·         1,5 dl tejföl
  • ·         2 tk. cukor
  • ·         3 dkg élesztő
  • ·         kb. 55 dkg liszt
  • ·         3 tojás sárgája
  • ·         kb. 2 dkg cukor
  • ·         1 egész tojás a kenéshez

Mivel maradék krumpliból készült, így a krumplit kis edénybe raktam, vizet engedtem rá és az egészet felforraltam. A meleg krumplit krumplinyomón áttörtem, a kelesztőtálba tettem, és langyosra hűtöttem.
Közben az élesztőt langyos cukros tejben felfuttattam. A hozzávalókat összegyúrtam és kelesztőtálastól a hűtőbe raktam reggelig.
Reggel átgyúrtam a tésztát, félbe vágtam, kinyújtottam az egyik felet, és hajtogattam. Az összehajtott tésztát kinyújtottam 5-6 mm vastagra, a tetejét bevagdaltam és kisméretű pogácsaszaggatóval kiszaggattam. A pogácsákat  sütőpapíros tepsire tettem és fél órát hagytam pihenni, kelni.
Közben a sütőt 180 fokosra előmelegítettem. A pogácsák tetejét lekentem a felvert tojással, és előmelegített sütőben kb. 10 perc alatt készre sütöttem.







A csokimikulások titkos utóélete

Mihez is kezdjünk a mikulásról megmaradt csokifigurákkal?(szigorúan csokifigurák, nem bevonómassza figurák) Készítsünk muffint!
Az első a család kedvence, csokis muffin, Stahl Judit első könyvéből (Enni jó! című) való. Annyit változtattam rajta, hogy kevesebb cukorral készül és én narancslé és narancslekvár helyett baracklét és baracklekvárt használok.

Csokis muffin

·         15 dkg liszt

·         ½ tk. sütőpor

·         10 dkg étcsoki (én úgy készítettem, hogy fel csokimikulás, fele pedig étcsoki)

·         10 dkg margarin

·         10 dkg baracklekvár

·         3 ek baracklé

·         2 tojás

·         10 dkg cukor

·         1 vaníliás cukor

A lisztet elkeverem a sütőporral. A csokit és a margarint gőz fölött megolvasztom, majd hagyom kicsit hűlni.
A sütőt előmelegítem 175 fokosra.
A tojásokat a cukorral és a vaníliás cukorral robotgéppel habosra keverem. Hozzáadom a lekvárt és a gyümölcslét, de ezt már fakanállal keverem bele. Hozzáöntöm a csokis vajat, majd a sütőporos lisztet is belekeverem.
A muffintepsibe helyezett papírkapszlikba kanalazom a tésztát (kb. 2 ek./db) és az előmelegített sütőben kb. 15-20 perc alatt készre sütöm.A lisztet elkeverjük a sütőporral. A csokit gőz fölött megolvasztjuk a margarinnal, kicsit kihűtjük.
A tojásokat és a cukrokat robotgéppel habosra verjük. Hozzáadjuk a lekvárt, a gyümölcslevet, a margarinos csokit, végül a lisztes sütőport.
175 fokos sütőben 15-20 perc alatt megsütjük.



Történt, hogy aznap délután Nóri rávett, hogy készítsünk még muffint. Nem akartam még egyszer ugyanolyat, és mivel hentergett még banán a hűtőben, erre esett a választás. Minő véletlen, szintén egy Sthal J. nyomán készült muffin. 
Csokis-banános muffin

·         25 dkg liszt
·         1 tojás
·     10 dkg tejcsoki (én ezt 6 dkg csokimikulásból és és 4 dkg tortabevonó csokiból készítettem. Ez utóbbit az aldiban szoktam venni, nagy tábla (400 g) piros papírban)
·         10 dkg margarin
·         12 dkg cukor
·         1 banán
·         2 kk sütőpor
·         1,5 kk szódabikarbóna
·         1 csapott kk. őrölt fahéj
·         1 késhegynyi szerecsendió
·         2,5 dl tej
·         csipet só

A sütőt előmelegítjük 175 fokra és a muffintepsibe  beletesszük a papírkapszlikat. A vajat a mikróban folyósra olvasztjuk, és amíg kihűl, a csokoládét apró, de észrevehető méretű darabokra vágjuk.

A tésztához a lisztet, a sütőport, a szódabikarbónát, az őrölt fahéjat, a szerecsendiót, a sót és a csokidarabokat összekeverjük. Ezután a banánt villával pépesre nyomkodjuk.
A tojást, a tejet, a cukrot és az olvadt, kihűlt vajat kézi habverővel simára dolgozzuk egy edényben.

Összeállítjuk a tésztát: a lisztes keverékhez hozzáöntjük a tejes-tojásos-cukros keveréket, fakanállal nagyjából összevegyítjük, aztán hozzáadjuk a banánpépet, és még keverünk rajta párat.

A tésztát  szétosztjuk a muffintepsiben, és a muffinokat kb. 25 perc alatt megsütjük.



A sütőt előmelegítem 175 fokosra.
A tojásokat a cukorral és a vaníliás cukorral robotgéppel habosra keverem. Hozzáadom a lekvárt és a gyümölcslét, de ezt már fakanállal keverem bele. Hozzáöntöm a csokis vajat, majd a sütőporos lisztet is belekeverem.
A muffintepsibe helyezett papírkapszlikba kanalazom a tésztát (kb. 2 ek./db) és az előmelegített sütőben kb. 15-20 perc alatt készre sütöm.A lisztet elkeverem a sütőporral. A csokit és a margarint gőz fölött megolvasztom, majd hagyom kicsit hűlni.
A sütőt előmelegítem 175 fokosra.
A tojásokat a cukorral és a vaníliás cukorral robotgéppel habosra keverem. Hozzáadom a lekvárt és a gyümölcslét, de ezt már fakanállal keverem bele. Hozzáöntöm a csokis vajat, majd a sütőporos lisztet is belekeverem.
A muffintepsibe helyezett papírkapszlikba kanalazom a tésztát (kb. 2 ek./db) és az előmelegített sütőben kb. 15-20 perc alatt készre sütöm.A lisztet elkeverem a sütőporral. A csokit és a margarint gőz fölött megolvasztom, majd hagyom kicsit hűlni.
A sütőt előmelegítem 175 fokosra.
A tojásokat a cukorral és a vaníliás cukorral robotgéppel habosra keverem. Hozzáadom a lekvárt és a gyümölcslét, de ezt már fakanállal keverem bele. Hozzáöntöm a csokis vajat, majd a sütőporos lisztet is belekeverem.
A muffintepsibe helyezett papírkapszlikba kanalazom a tésztát (kb. 2 ek./db) és az előmelegített sütőben kb. 15-20 perc alatt készre sütöm.A lisztet elkeverem a sütőporral. A csokit és a margarint gőz fölött megolvasztom, majd hagyom kicsit hűlni.
A sütőt előmelegítem 175 fokosra.
A tojásokat a cukorral és a vaníliás cukorral robotgéppel habosra keverem. Hozzáadom a lekvárt és a gyümölcslét, de ezt már fakanállal keverem bele. Hozzáöntöm a csokis vajat, majd a sütőporos lisztet is belekeverem.
A muffintepsibe helyezett papírkapszlikba kanalazom a tésztát (kb. 2 ek./db) és az előmelegített sütőben kb. 15-20 perc alatt készre sütöm.