2012. július 30., hétfő

Valami könnyűt!

Az elmúlt napok húsos ételei után valami könnyű főzeléket szerettem volna főzni. S nem utolsó sorban, gyorsan elkészíthetőt. A cukkiniszezonban mi is legyen, mint cukkinifőzelék. Picit más az íze a cukkininek, mint a töknek, így egy picit változtattam a hagyományos tökfőzelékhez képest.

Cukkinifőzelék

  • 80 dkg cukkini
  • 1 cs. kapor
  • fél fej vöröshagyma
  • 2-3 gerezd fokhagyma
  • 3 ek. liszt
  • 1 tk. cukor
  • 3 ek. joghurt
  • 3 ek. tejföl
  • olaj
A cukkinit ha szükséges meghámozzuk, és lereszeljük. Én egy kicsit vastagabb csíkokat adó reszelőt használtam most. Kicsit megsóztam, de nem annyira, mint a tököt, alig engedett most levet.
A vöröshagymát apróra vágjuk, olajon megfuttatjuk, majd hozzáadjuk a lereszelt cukkinit, fokhagymát, fél csomag apróra vágott kaprot, sózzuk, beletesszük az 1 tk. cukrot, pár percig fedő alatt pároljuk, majd felöntjük vizzel, annyival, hogy ellepje.
A lisztből olajjal világos rántást készítünk, mikor kész beletesszük a joghurtot és a tejfölt, vízzel hígítjuk; Mikor puha a cukkini, a maradék kaprot is hozzáadjuk a főzelékhez a rántással. Pár percig rotyogtatjuk és kész. Ha szükséges sózzuk.

Ma kicsit könnyítettem a dolgomon és kész fasírtgolyókat vettem. A végeredmény: a főzelék mindkét gyereknél siker, a bolti fasírtgolyó csak Nórinál.

2012. július 29., vasárnap

Gyors édesség

Már félek azt mondani, hogy ez a recept is Salamon Csilla receptje után....de így van. Nála tepsis gyümölcsös tejbegríz néven szerepel, én csak továbbfejlesztettem némi karamellöntettel. Én kicsit kisebb adagot készítettem.

Karamellöntetes tejbegrízfelfújt gyümölcsökkel

  • 1 l tej
  • 13 dkg gríz
  • 5 dkg margarin
  • csipet só
  • 2 tojás
  • 7 ek. cukor
  • 1 cs. vaníliás cukor
  • gyümölcs (ök) ízlész szerint, nálam most őszibarack és szilva
A karamellöntethez:
  • 10 dkg cukor
  • 5 dkg margarin
  • 2 dl tejszín
A tejet felforraljuk csipet sóval, mikor majdnem forr,akkor beletesszük a vaníliás cukrot, és 5 ek. cukrot, a grízt, és megfőzzük tejbegríznek. Mikor kész, lehúzzuk a tűzról. A sütőt előmelegytjük 200 fokra. A tojásokat szétválasztjuk, a sárgákat kikeverjük a margarinnal és 1 ek. cukorral. A fehérjéket 1 ek cukorral kemány habbá verjük, és a még meleg grízhez keverjük először a sárgát, aztán a fehérjét, és kivajazott tepsibe öntjük. A tetejére barackot és szilvát rakunk, a tepsit a sütőbe toljuk, és kb. 20 percig sütjük,míg meg nem pirul a teteje.

Míg sül a gríz addig elkészítjük a karamellöntetet. A cukrot lassú tűzön megolvasztjuk és középbarnára karamellizáljuk (célszerű kézi habverőt használni ). Ekkor lehúzzuk a tűzről, 1 percet hagyjuk hűlni, eztán  hozzákeverjük a margarint, és a tejszínt. Visszatesszük a tűzre és lassan felfőzzük. Akkor jó, ha a karamell teljesen elolvadt benne.
Hűlés közben célszerű nagyon gyakran kevergetni, hogy ne húzzon bőrt a teteje.




Gyors, egyszerű, magyaros ételek ebédre

Dübörög az olimpia, száguld a Forma1, a férjemhez szólni se lehet, odaragadt a TV elébe...Hát akkor mit főzzünk ma?


Zöldségleves sonkás gríznokedlivel

  • fél fej vöröshagyma
  • egy kis marék zöldborsó
  • egy kis marék zöldbab
  • néhány rózsa brokkoli
  • fél sárgarépa
  • egy kis darab fehérrépa
  • egy kisebb burgonya
  • 1 cs. petrezselyemzöld
  • 2 leveskocka (ízlés szerint tyúkleves, zöldségleves...stb)
A gríznokedlihez:
  • 1 tojás
  • 8-12 tk. gríz (a tojás nagyságától függően)
  • kb. 3 dkg füstölt főtt tarja
  • 1 késhegynyi szódabikarbóna
A zöldségeket előkészítjük, a répát, burgonyát, fehérrépát felkockázzuk, a hagymát apróra vágjuk.
Kevés olajon megpirítjuk a hagymát, hozzáadjuk a zöldségeket, sózzuk és pár percig fedő alatt pároljuk. Felöntjök kb. 1,3 l vízzel, beleteszünk 2 leveskockát, és a zöldségeket puhára főzzük. Ezután elkészítjük a gríznokedlit. A tarját és a petrezselyemzöldet nagyob apróra vágjuk. A tojást pici sóval felverjük, beletesszük a grízt (a tojás nagyságától függő mennyiséget), annyit, hogy olyan sűrű masszát kapjunk,mint amikor a pudingot levesszük a tűzről. Hozzákeverjük a tarját, fél csokor apróra vágott petrezselyemzöldet és a késhegynyi szódabikarbónát. Hagyjuk a tésztát pihenni minimum 20 percet (az se baj ha több ideig).
Ha nagyon sűrű lett a levesünk, akkor külön főzzük ki, de az a legjobb ,ha a levesbe főzzük bele. Enyhén forrjon a lé, és nem kell kell sokáig főzni, csak 2-3 perc az egész, de aztán fedő alatt 10 percig még hagyni kell pihenni.  
A maradék apróra vágott petrezselyemzölddel meghintve tálalom.



A mai másodok fogást ismét Salamon Csilla ihlette, a Bogdányi aprópecsenye receptjével. Picit módosítottam rajta, nem tettem bele szalonnát, nem fokhagymát, hanem vöröshagymát használtam, és nem lecsó ment bele, hanem csak 1 kisebb zöldpaprika és 3 paradicsom. Így át is kereszteltem kissé...:)

Szeghalmi aprópecsenye  sült krumplival

  • 50 dkg lapocka
  • 2 fej hagyma
  • 1 zöldpaprika
  • 3 paradicsom
  • 15 dkg gomba
  • kb. 5 cm hosszú kolbászdarabka
  • 80 dkg krumpli
  • 1 gerezd fokhagyma
  • 1 mk. ételízesítő
  • bors
  • snidling
  • olaj
A hagymákat megtisztítom, félkarikára vágom,olajon megpirítom. Hozzákarikázom a zöldpaprikát, pár percig sütöm, közben a húst csíkokra vágom és a hagymához adom. Borsozom, és fehéredésig pirítom. Beleöntöm a gombát, az apróra vágott kolbászt, és a felkockázott paradicsomot (ezt előtte célszerű a hájától megszabadítani), sózom, ételízesítőzöm, kevés vizet öntök alá és ráteszem a kuktafedőt. Kb.25 perc alatt puhára fő a hús. Közben megsütöm a kockára vágott burgonyát.
Ha elkészült a hús, nyomok bele egy nagy gerezd fokhagymát, belekeverem a krumplit, az apróra vágott snidlinget, és kész.

Kovászos uborkával kínáltam.

Andris kívánságára:gyros

Múltkori gyros ebédemnek olyan sikere lett, hogy Andris mára azt kért ebédre. Sült krumplival készítettem akkor, és hiányolta a pitát. Persze készítsek sajátot! Megnéztem pár receptet, nem tűnt ördöngős dolognak, így belevágtam. Először is a hozzávalókat a dagasztóba. Mivel mindenütt azt írta, hogy dagasztás után másfél óra kelesztés, ezért rábíztam a dolgot a dagasztógépre.

Pita gyroshoz

  • 45 dkg liszt
  • 280  ml langyos víz
  • 2 ek. olívaolaj
  • 1 ek. cukor
  • 1,5 mk. só
  • fél élesztő

A hozzávalókat kenyérsütőgépbe rakom, másfél óra múlva kész a tészta. Átgyúrom, 8 egyfomra részre osztom, és a kis bucikat 10 percig letakarva pihentetem. A bucikból a pihenés után 2-3 mm vastag köröket nyújtunk, sütőpapíros tepsire rakjuk és letakarva újabb 10 percet pihentetjük míg a sütő előmelegszik 180 fokra. 
Onnantól számítva, hogy a piták felpuffadnak a sütőben , még max. 2 percet sütjük és kész. Mikor kivettem elég kemények voltak, így tiszta ruhával letakarva hagytam  őket pihenni negyed órát.
A gyrost ismét csirkemellből készítettem, kész fűszerrel. Sajnos a fotózásig nem jutottam...

2012. július 27., péntek

Névnapi ebéd

Névnapom alkalmából nem erőltettem magam, hanem kipróbált recepteket készítettem. Kipróbáltak, bár nem általam. Ma nem saját kútfőből újítottam, hanem lestem két kedvenc szakácsomtól a nosalty-n. 




 A csirkéhez sült krumplit készítettem sült krumpli fűszersóval ízesítve, és uborkasalátát.

2012. július 26., csütörtök

Csirkemájas ebéd

Árválkodott egy doboz gomba a hűtőben, amit már tegnap fel akartam használni,de aztán jött a cukkini. Amire van ma estére megrendelésem, szóval elég jól bejött a gyerekeknek.
Mára pedig csirkemájat meg gombát gondoltam, s nem akartam túlbonyolítani, hanem inkább a köretet gondoltam feldobni kicsit.

Gombás csirkemáj pörkölt sajtszószos burgonyával

  • 50 dkg csirkemáj
  • 30 dkg gomba
  • 2 fej vöröshagyma
  • 1 paprika
  • 1 paradicsom
  • 1/2 mk. köménymag
  • pirospaprika
  • bors
  • csipet kakukkfű
  • 80 dkg burgonya
  • 1 cs. sajtszósz
  • 2,5 dl tej
A kockákra vágott vöröshagymát olajon megpirítjuk, beletesszük a köménymagot, paradicsomot paprikát, sózzuk. Pár percig pirítjuk, majd a tűzről lehúzva belerakjuk a pirospaprikát. (Pörkölt alapot készítünk). Közben a gombát megtisztítjuk, felszeleteljük. Az elkészült pörköltalaphoz adjuk a gombát, sózzuk, borsozzuk, kakukkfűvel ízesítjük. Pár percig pároljuk, míg elmegy a leve. Közben a csirkemájat nagyobb darabokra vágjuk. Hozzáadjuk a gombához, pár percig pirítjuk ,ételízesítővel megszórjuk, ha szükséges akkor kicsi vizet öntsünk hozzá. Ha puha a máj és nem véres már a közepe, akkor levesszük a tűzről.
A körethez a burgonyát megpucoljuk, kockára vágjuk, sós vízben megfőzzük. Közben elkészítjük a sajtszószt: kevés olajba vagy olvasztott margarinba öntjük a tasakos alapot, felengedjük a tejjel és felfőzzük. A megfőtt burgonyát leszűröm, kiolajozott tepsibe teszek . (talán ha legközelebb készítem, akkor szórok rá apróra vágott petrezselyemzöldet) és nyakon öntöm a sajtszósszal, 220 fokos sütőbe tolom, kb. 20 percig sütöm, míg pirulni kezd a teteje.

Uborkasalátát adhatunk mellé.

2012. július 25., szerda

Cukkini: finom, változatos, pikáns

Gomba vagy cukkini?Cukkini vagy gomba?Ezen gondolkodtam ma reggel mikor felkeltem. Szeretjük a cukkinit. Meg a gombát is. De a gomba nehezen emészthető....A cukkini nemcsak rántva, de például egy kiadós vacsinak  omlettként is remek. De nekem most nem ez kellett. Valami tócsnifélére gondoltam. Szétnéztem a nosalty-n, és végül ez a recept adta az ihletet . Átalakítottam, átfűszereztem, és íme. Nóri már amikor sütöttem, akkor lecsapott rá, és befalt kettőt. Tejföllel. Mondani se kell, hogy a levesből már csak nagy rimánkodás árán evett pár kanállal. Aztén még egyet csak befalt tejföllel. Baluskát se érdekelte a husi most, ő is két nagy cukkinitócsnit nyomott le a nyári fejtettbab leves után.


Cukkinitócsni krémsajtos rántott csirkemellel

  • 80 dkg cukkini
  • 2 tojás
  • liszt kb. 15 dkg
  • 1 nagy gerezd fokhagyma
  • bors
  • fél csokor kapor (kisebb csokor fele)
  • kevés ételízesítő
  • 1/2 mk. sütőpor
  • nem bő olaj a sütéshez
Lényeges, hogy csak sütés előtt állítsük össze a tésztát, mert a cukkini több levet enged, mint pl. a burgonya.
A cukkinit nagylyukú reszelőn lereszeljük. Belenyomjuk a fokhagymát, hozzáadjuk az apróra vágott kaprot, borsot, ételízesítőt, sót, a felvert tojásokat, végül a lisztet és a sütőport. Kicsit sűrűb masszát kell kapnunk,mint a palacsinta. A sütőpor azért fontos, mert ez a tócsnimassza több lisztet tartalmaz,mint a krumplis testvére, és ha nem akarjuk hogy kemény legyen a megsült a kész étel, akkor lazítani kell valamivel.
Közepesen meleg olajba eresztem kanál segítségével a masszát, s addig sütöm mindkét oldalát, míg aranyszínű lesz.
Tejföllel, esetleg valamilyen zöldfűszerrel ízesített tejföllel kínálom, akár magában, akár köretként. Vacsira. ebédre....
Én most rántott csirkemellet készítettem, kicsit módosítva a hagyományos recepten.



Krémsajtos rántott csirkemell

  • egy egész csirkemell
  • egy doboz 10 dkg-os lágy krémsajt (én spar-os zöldhagymást használtam)
  • bors
  • finomliszt
  • kukoricaliszt
  • tojás
  • zsemlemorzsa
A csirkemellet felszeletelem, kicsit megklopfolom. Sózom, borsozom, és krémsajttal megkenem a szeleteket. Az a jó, ha tudjuk egy órácskát pihentetni.
Panírozás: a liszt fele simaliszt a másik fele kukoricaliszt volt, eztán tojás és morzsa. Az eljárás a hagyományos innen.
Bő olajban sütjük.

A nagy pelusteszt 2.

Jelentem nő a gyerek. 17,2 kg...Ezzel párhuzamban növeszteni kell a pelust is.
Éppen a kánikulában történt, hogy a mostanság használt dm-es pelust kinőttük. Balus combjánál a zárószalag csúny piros csíkot hagyott többször is. No, gondoltam, akkor most itt az idő cserélni. Mivel jó emlékeim voltam a Pampers Sleep&Play pelusáról, és elfogadható áron is volt, vettem egy csomaggal. Szerencsére ,hogy csak eggyel, meg szerencse, hogy nem megapack volt....Hát bakker, ennek nincs derékgumírozása?! És dacára annak, hogy 5-ös méretről beszélünk, alig tudtam becsatolni a derekán...

Közben fellapoztam a dm-es babakuponfüzetet és találtam benne dm sajátmárkás bugyipelust. pár száz forintos kedvezménnyel. No jó, gondoltam, akkor egy csomag juniort kérünk, ugyan a ráírt súlyhatár necces, de a következő méret lehet, hogy nagy lesz, akkor meg az lesz a baj. Így hát maradtunk a 20 db-os junior változatnál. Megjegyzem a bugyipelusok darabja 90-100 ft körül mozog, meg még el tudom képzelni drágábban is. (Szóval nem kifejezetten arra való, hogy napi 5-6 db-ot elhasználjunk, mert az kész csőd...)Végül is nem volt vele gond, jó gumíros a derekától a combjáig minden klappolt, és talán a nagyobb méret sem lett volna melléfogás.
Aztán jött egy újabb dm-es bababónusz kupon akció, mégpedig 15% kedvezmény a huggies márkára. Bár korábban nem volt vele túl jó tapasztalatom de no, jó, mondom jöjjön még egy próba. 5-ös méret, 12-22 kg. Most meg azt kell mondanom, hogy hát ez meg nem bejött???Ugyan kicsit vastag, meg kicsit merev, de viszont tök jól áll a gyereken, kiválóan gumírozott, és a zárószalagja is szélesebb,mint a többi pelusnál volt. Nem vág, nem szorít, kényelmesen rá lehet adni. Kicsit más a minta, és eddig nem tapasztaltam volna, hogy megfogja a ruhát.

2012. július 22., vasárnap

Vasárnapi ebéd gyorsan

Minap vettem egy fej salátát, és sürgősen el kellett használnom, mielőtt teljes fonnyadásnak ered. Így készült a salátaleves. Nálunk nagyon szeretik a gyerekek.


Múltkorában elhatároztam, hogy gyakrabban készítek halat. Azt már rég megfogadtam, hogy fagyasztott halfilét nem veszek, mert papírvékonyak és nagyon vizesek. Így maradt a haltörzs. Nem akartam a sima rántott változatot készíteni, így találtam ki a fűszeres bundában sült haltörzset.  Olyasmi, mint az orly módra készült bunda, csak felturbóztam kicsit.
 
Fűszeres bundában sült haltörzs

Hozzávalók:

  • 1 kg mirelit haltörzs
  • 1 tojás
  • kb. 3 ek. simaliszt
  • kb. 3 ek. kukoricaliszt
  • kb. 1,5 dl tej
  • kb. 1,5 dl szódavíz
  • 1 tk. pirospaprika
  • 1 gerezd fokhagyma
  • 4-5 cm-es cukkinidarab
A halat megtisztítjuk, lehúzzuk a bőrét, besózzuk.
A tojásból, lisztekből, pirospaprikából, tejből, szódából kicsit sűrűbb állagú palacsintatésztát készítünk. Fűszerezzük sóval, fokhagymával és sózzuk. Nagylyukú reszelőn belereszeljük a cukkinit. A haltörzseket először lisztbe forgatjuk, majd a fűszeres cukkinis masszába, s forró bő olajban megsütjük.
Köretnek párolt rizst, burgonyapürét, sültkrumplit vagy salátát adunk hozzá.


A  mai sütit tegnap készítettem el. Ezt is kinéztem már vagy egy hónapja, de ezért-azért mindig elmaradt. De most elkészült a Morzsálós blogból vett puding szelet . Bár mézes jellegű a tésztája, nekem nem nagyon jött be. Nem gőz fölött készül, csak úgy össze kell gyúrni és folyadékot nem írt bele. No, ebben a formában nekem nem is sikerült összeállítani, pedig már majd' görcsbe állt a kezem a gyúrkálástól.  Szóval végül tettem bele egy kis tejet, hogy jól összeálljon és nyújtható legyen.
Különben ezt az apróságot leszámítva, jó gyorsan megvan, viszont csak másnap szeletelhető.


Kenyerek

A hőmérséklet most épp rohamosan zuhan odakint. Egyik nap meleg van, másik nap meg szinte fázunk. Ez már valahol nem normális. No mindegy.
Biztos a frontok miatt,  de ma a gyerekek is meg voltak bolondulva meg én is: megszállt az ihlet és a lelkesedés, bevettem magam a konyhába, és főztem, sütöttem. (Mondjuk a héten volt pár nap, hogy a hátam közepére kívántam mindenféle házimunkát, így el is kerültem nagy ívben. Ezzel csak egy gond van, mégpedig, hogy a végén nem győzöm helyre rakni a dologkat.)

Reggel kenyérsütési kényszerem támadt. Van kint egy cserépben rozmaringom, és nem nagyon használom. Ez is kb. a kakukkfű kategória, csak én szeretem, illetve a család sült krumpli ízesítésére tolerálja fokhagymával. No, így jött az ötlet, hogy az egyik kenyérkét ízesítem rozmaringgal, fokhagymával, olivabogyóval, fetával, és némi paradicsommal. Ha nem kísérleti darabnak készül, akkor mindezt apróra vágva berakom a dagasztógépbe, de mivel ez kísérleti darab volt, így másként tettem. És a tésztán is módosítottam egy picikét. Cukor helyett mézet használtam.


Mediterrán bagett

Hozzávalók:

  • 25 dkg kenyérliszt
  • 1 dkg élesztő
  • 0,75 dl tej
  • 0,75 dl víz
  • 1,5 ek méz
  • 1 tk só
  • 0,25 dl olaj
  • 15 db rozmaring levelecske
  • 10-12 szem olajbogyó apróra vágva
  • negyed paradicsom apróra vágva
  • fél gerezd fokhagyma apróra vágva
  • 1 tk. olivaolajVagyis egy rendes fél kilós adag kenyértészténak a fele.
A hozzávalókat beletesszük a dagasztógépbe és kényértésztát készítünk. Én most nem tettem bele a tölteléket, tehát külön felaprítottam a rozmaringot, olivabogyót, paradicsomot, fohagymát és öszzekevertem 1 tk. olivaolajjal. Mikor a tészta elkészült, kinyújtottam és rászórtam a tölteléket, tettem rá kevés fetát is apróra vágva ,de nekem az nem jött be, csak megkeményedett benne a végére. Feltekertem, s a szokásos módszer innen: 10 perc pihi kb. 50 fokos sütőben, aztán míg a sütő felmelegszik újabb 12 perc pihi letakarva. Aztán jöhet a sütés.


Tegnap a CBA-ban megtetszett a fornettis zöldséges kocka. Nekem nagyon ízlett, répa, szárított paradicsom, talán kukoricaliszt és pirított hagyma is volt benne, kívül pedig szezámmaggal és lenmaggal szórt. Azt hiszem kísérleti szakaszba helyezem az itthoni repertoárban.

Ami már kísérleti szakaszban is van, az a kuszkusz. Próbálkozom ezzel-azzal, de erről másik bejegyzésben majd.        

A kenyerekhez tojáskrém készült.

2012. július 21., szombat

Szombati ebéd

Nagyjából annyit tudtam ma reggel, hogy valami sertéstokány féle lesz ebére. Meglátogattam hát a kedvenc nosalty oldalamat, és ismét Salamon Csilla adott ötletet, ihletet. A tejszínes ragu borgonyás rétessel  című recept tetszett meg. Sajnos a burgonyába kakukkfüvet kellett volna tenni, azonban nálunk a kakukkfű közútálat tárgyának örvend, így átalakítottam kissé az eredetit. Így a markáns ízű kakukkfű kimaradt, és a ragu tejszín helyett tejföllel készült el. Lássuk  a Takács familiára alakított verziót:

Tejfölös sertésragu burgonyás rétessel

Hozzávalók:

  • 80 dkg sertéscomb vagy lapocka
  • 2 nagy fej vöröshagyma
  • 1 mk. köménymag
  • bors
  • ételízesítő
  • 2-3 ek. liszt
  • 1 doboz kis tejföl
  • olaj
  • fél csomag petrezselyemzöld

A burgonyás réteshez:
  • 1 cs. mirelit levelestészta
  • 80 dkg burgonya
  • 2 tojás
  • bors
  • 1 kis fej vöröshagyma
  • 1 zöldhagyma (eredetileg egy csokor snidling, de nekem z.hagyma volt itthon)
  • 1 nagyobb gerezd fokhagyma
  • fél csokor petrezselyemzöld
Elkészítjük a sertésragut. A vöröhagymákat megtisztítjuk,   olajon megpirítjuk  kevés köménymaggal. A húst előkészítjük, hosszúkás csíkokra vágjuk és a megpirult hagymára tesszük, fehéredésig pirítjuk. Ízesítjük sóval, borssal, ételízesítővel, esetleg egy fél erőleves kockával. Én kuktában készítettem, felöntöttem annyi vízzel, amennyi ellepi, és ráteszem a kuktafedőt. Mikor sziszegni kezd, akkor lejjebb veszem, és kb. 25  perc alatt puhára főzöm.
A lisztet kikeverem kevés vízzel, és a tejföllel. Mikor a hús megpuhult, behabarom a tejföllel és hozzáadom az apróra vágott petrezselyemzöldet.

A burgonyás réteshez a krumplit meghámozzuk, kockára vágjuk, sós vízben puhára főzzük. Közben a vöröshagymát  és a zöldhagymát apró kockákra vágjuk, megpirítjuk. Mikor megpirult hozzányomjuk a fokhagymát és lehúzzuk a tűzről. Beletesszük a petrezselyemzöldet. A főtt krumplit burgonyanyomón átnyomjuk, összekeverjük a megpirult hozzávalókkal, belekeverjük a 2 előre felvert tojást. Ízesítjük borssal, ha kell sózzuk, és késhegynyi szerecsendiót is teszünk bele.
A leveles tésztát kettévágjuk (én 500 g-osat használok), és kinyújtjuk késfoknyi vastagságúra. Ráterítjük az ízesített burgonyapürét, feltekerjük, megkenjük  tojással a tetejét, és 180 fokosra előmelegített sütőbe toljuk kb. 25 percre, míg a teteje megpirul.

2012. július 20., péntek

Mi ez?

Andris szokott hozni Budafokról egy péksütit. A nevét sose tudtuk, csak 4-5 hosszúkás rúd összeragadva, nyakon öntve sós szöttyel. Na, most megtudtam Limarától, hogy ez a slanac névre hallgató albán pékárú.
El is készítettem ma délután. Melegen fotóztam, így nem lett  olyan jó a kép.


De az íze igen :).

2012. július 18., szerda

Mi az a clafoutis???

A cobbler után itt az új őrület a gasztroportálokról, azaz a clafoutis [klafuti]. Új? Nem annyira, már a XIX. században is hódított Franciaországban. Könnyű, nyári, gyümölcsös, és végre a hőmérséklet is megfelelő arra, hogy bekapcsoljuk a kánikula miatt hetekig pihentetett sütőinket. Egyszerű ételeket szoktam készteni, s ennek is csak a neve hangzik flancosan.  Mivel egyszerű a tészta, kedvet kaptam hozzá én is. Tejespite? Ismerős? Hmmm??? Hát ez olyasmi...
Kipecáztam egy adag málnát, Nórival összekevertük a tésztát, és pikk-pakk kész is lett hamar.


Málnás clafoutis

  • 3 marék málna
  • margarin a pitetepsi kikenéséhez
  • 3 tojás
  • 12,5 dkg rétesliszt
  • 8 dkg cukor
  • 1 cs. vaníliás cukor
  • 1 citrom héja reszelve
  • 1/2 tk. sütőpor
  • 2 dl zsíros tej
  • 1 dl tejszín
A piteformát kikenjük vajjal vagy margarinnal. Beleszórjuk a gyümölcsöt. A sütőt előmelegítjük 185 fokosra.
A tojásokat kettéválasztjuk, a sárgákat a cukorral, tejjel, tejszínnel, liszttel,sütőporral kikavarjuk, a fehérjét felverjük habnak, hozzáadjuk a lisztes masszához. Beleborítjuk a pitetepsibe. 185 fokra előmelegített sütőbe tesszük, kb. 30-35 perc alatt aranybarnára sütjük.
A málna elég nagy nedvességtartalmú gyümölcs, nehéz jól megsütni mert ereszti nagyon a levét. Jobb barackkal, meggyel, illetve cseresznyével, mint ahogy azt eredetileg is sütötték.

2012. július 16., hétfő

Hétfői gyors

Délelőtt lementünk venni ezt-azt meg Balusnak másik pelust. Most bugyisat. Meglátjuk hogy jön be :). S mivel jól elbambultunk tizenkettőt ütött a Bazilika órája épp mikor az utcába fordultunk. Nagyjából tudtam mi az ebédterv, s a kis kukta Nórika segítségével elég hamar össze is tudtam hozni. Pedig a  Balus mindent elkövetett, hogy akadályozzon, ööö, vagyis inkább,hogy vele foglalkozzunk, noha ha kajáról van szó, akkor nála minden jöhet :).

Fűszeres palacsintabundás pulykamell csőben sült karfiollal, burgonyapürével


Hozzávalók:

  • 1 kisebb fej karfiol
  • 200 g tejföl (fél doboz nagy tejföl)
  • 1 dl  tejszín
  • 1 tojás
  • fél csokor petezselyemzöld
  • bors
  • ételízesítő
  • reszelt sajt kb. 8 dkg ementáli és 8 dkg füstölt nálam egyébként ízlés szerint
  • 50 dkg pulykamell
  • liszt
  • pirospaprika
  • 1 tojás
  • 1 kis gerezd fokhagyma
  • tej
  • 50 dkg burgonya
  • olaj

A karfiolt rózsáira szerdjük, sós vízben puhára főzzük. Közben a burgonyát is feltesszük főni felkockázva, sós vízben.
A pulykamellet felszeleteljük, enyhén kiklopfoljuk, sózzuk és negyed órára békén hagyjuk. Közben elkészítjük a karfiolhoz a "szöttyöt". A tejfölt, tejszínt, 1 tojást kikeverjük sóval, borssal, ételízesítővel,apróra vágott petrezselyemzölddel. Egy tűzálló tálat kiolajozunk, beleszedjük a megfőtt karfiolt, elegyengetjük és ráöntjük a tejfölös keveréket, rászórjuk a sajtot és 190 fokos sütőben addig sütjük míg a sajt aranybarnára pirul.

A hús panírozásához a liszthez pirospaprikát keverünk. Egy mélyebb tálban a tojásból, tejből, lisztből sóból palacsintatészta sűrűségű tésztát keverünk, ízesítjük 1 kisebb gerezd zúzott fokhagymával.
A hússzeleteket előbb a paprikás lisztbe forgatjuk aztán a fokhagymás palacsintatésztába, s bő olajban pirosra sütjük őket.

A burgonyapürét a szokásos módon készítjük.
Gyorsan elkészülő, finom ebéd. 

2012. július 15., vasárnap

Kínlódás a hőségben

Mindenkit megviselt a hőség, beleértve a háztartási gépinket is. Először a klíma ment tönkre, aztán meg a mosógép....és az autó is a szerelőnél nyaral.
A klíma még nem is okozott olyan nagy gondot, mert van egy mobil klíma, amit nem használunk, így azt be tudtuk állítani a mamaszobába, oda járunk be amúgy is hűsölni.
A mosógép hiánya már nehezebb dió volt. Nem akartam a márkaszervízt hívni, mert már teli a hócipőm velük és különben is csak következő hétre vállalták. Meg persze ők nem javítanak, hanem alkatrészeket cserélnek ki. Halvány gőzöm sem volt mi lehet a gép baja, végül Marika barátnőm szerzett egy telefonszámot, vagyis kettőt a jövendő anyósától, és a második szerelő kicsi dünnyögéssel ugyan, hogy a belváros közepén vagyunk, de elvállalta a melót, úgy, hogy még azon a héten kijött. Mint  kiderült, a motorban  ment tönkre a bronzpersely meg a kefe, és mivel a bácsi egyedül megy ki helyszínre, anyagot szerez be és szerel, így következő héten szerdára ígérte magát. És jött is, hozta a megjavított motort. Nagyon szimpatikus,megbízható bácsi, elfogadható áron dolgozik, csak ajánlani tudom, ha valakinek mosógép, mikró, elektromos bojler, kerámialapos főzőlap gondja van.
Az autó "nyaralása" miatt meg a kánikula miatt a szeghalmi utat elhalasztottuk. A szerelő hozza a szokásos formáját, nem jött meg az alkatrész stb....mindig megvan a kifogás,hogy miért csúszik a dolog. Ez most azért is rossz volt, mert anyós úgy akart ajándékot venni Nórinak, hogy együtt elmennek megvenni,  de mivel anyós se gyalog,se tömegesen nem közlekedik, ez a kiruccanás nem jött össze.

Balus és a pelus kapcsolata sem volt felhőtlen a hőségben. Mindkét combhajlatban jól kipirosodott, pöttyöződött. Először azt gondoltam, bakker, gomba, canestent neki. Dehát nem használt semmit, sőt ahelyzet rosszabb lett. Végül fogtam az elocomot, és az 2 nap alatt megoldotta a gondot. Valószínűleg a melegtől lehetett a baj, mert 1 hét után minden előjel nélkül újra kijött, jó nagy felületen s megint csak az elocom  segített. Most, hogy lehűlt már 2 kenés után elmúlt.
Plusz probléma, hogy Balus combija jó kis vaskos, így a most a megfelelő méretű pelus után kutatok, mert most meg az a baj, hogy vágja a pelus a combját. Vettem a 17 kilós gyerekre 5-ös méretű (12-25 kg) pampers spleep&play-t, de sajnos annak nem gumis a combjánál és alig tudom összecsatolni...szóval nem nyert. Holnap újra játszhat...

Az e heti étlap így nézett ki:


Hétfő:
  • zöldbab  pörkölt burgonyával, tejfölösen, sült virslivel
Kedd:

  • paradicsomleves
  • brassói sertéstokány rizs

Szerda:
  • maradt még előző napról

Csütörtök:
  • karfiolleves
  • palacsintatésztás csirkemell és karfiol, petrezselymes burg.

Péntek:
  • gombakrém leves
  • töltött paprika,főtt burg.

Szombat:
  • gyümölcsleves
  • gyros sült krumplival, salátával (uborka, paradicsom, jegsaláta) joghurtos öntet

Vasárnap:

    A szombati gyros fűszerezését kész fűszerrel oldottam meg. Egyben hagytam a csirkemell filét, olajjal elkevertem a  fűszerpácot, jól beleforgattam a husit és fél órára a hűtőbe tettem. Aztán ilyen nagy darabban sütöttem meg serpenyőben (kb. 4 perc kellett oldalanként a vastagabb daraboknak), aztán mikor kivettem felvágtam vékony szeletekre.


    Nóri mindig nyúz a boltban, hogy vegyünk padlizsánt. Általában évente egyszer veszek, aztán bárhogy készítem el, megállapítom, hogy én ezt, legalábbis így, nem szeretem. Most megint engedtem a lila zöldségnek, kinéztem a mediterrán padlizsán ragu receptet és nagyon finom lett. Annyit módosítottam, hogy nem raktam bele oregánót, mert rajtam kívül senki sem szereti. Hát így a lecsóhoz hasonlít, csak paprika nincs benne. Egyébként csak ajánlani tudom.
    Hasonlót egyszer már készítettem,a  nosaltyról, az rakott mediterrán zöldség volt,  és az sem volt rossz. itt a recept.
    Mellesleg  a blog, ahol találtam, a mai ételt, csupa vega receptet tartalmaz, nem annyira elszántan mániákus, ha kicsit túlzott lenne az ízlésnek, akkor lehet rajta alakítani.

    2012. július 14., szombat

    Nóri 5. szülinapja


    2012. július 12. 12 óra 21 perc Nóri 5 éves lett.

    Már reggel megkezdődött az ünnepelt kényeztetése a fenti kis reggelivel. Azóta is a napocskás szendvicseket kéri, s ahányszor meglátja a képet,dícsérgeti hogy milyen finom volt.
    Hát, az igazság az, hogy kicsit lopott volt az ötlet...Utóbbi időben a nosalty-ra küldözgetem receptjeimet, s onnan van egy kedvenc szakácsom, ő készít ilyen aranyos dolgokat Salamon Csillának hívják és nagyon tetszik, hogy egyszerű dolgokból kreál nagyon aranyos ételeket,így az étvágytalan vagy épp az enni lusta gyerkőcöket is rá lehet venni egy kis evésre. Ez a virágdíszítéses tojásos szendvics  ihlette a napcsokáimat.  

    Ebédre is a kedvencét készítettem, legalábbis az egyiket: tejfölös karfiollevest, palacsintabundába forgatott csirkemellet, meg karfiolt petrezselymes burgonyával.
    Nagyon izgatott volt már a kis hölgy, ő kérte a tortáját kifejezetten tiramisut az István cukrászdából.
    
    Szerencse, hogy nem volt olyan őrült meleg már, mint előtte vagy 2 hétig, mert délelőtt is mennem kellett egy kört virágért, délután pedig a tortáért.

    És íme ama torta, ami tényleg nagyon finom volt. Eredetileg számgyertyával rendeltem, de az ünnepelt a nagy nap előtt azt mondta,hogy neki szálas gyertya kell....hát, volt is itthon tavalyról ami nem lett felhasználva, így rá tudtuk tenni azokat.
    Remélem senki nem tesz megjegyzést,hogy nem én készítettem a tortát ,de vannak dolgok,amik  úgy vannak jól,ahogy mások készítik :).


    Balusnak is nagyon bejött a torta :), legszívesebben két kézzel marcangolta volna szét :),de aztán megelégedett annyival,hogy nem villával ette,hanem rábukott és ott harapta ahol érte :).
    

    

    Balus kölyökpezsgőt iszik.Anya nem. Nyugi, nem tévesztettem össze a kettőt :)


    Tegnap köszöntötték Tündiék Nórit, itthon van Erna, így ő is eljött meglátogatni minket. Ebéd után gyorsan összeütöttem a habos meggyes sütit , ami jó gyorsan megvan, kb. 45 perc alatt gyakorlatilag  kész.

    Aztán olyan dolog történt, ami még soha. Az én szégyenlős kisfiam, aki bújik az idegenek,ismeretlenek elől,incselkedett kicsit Ernával, végül fogta magát és egy könyvvel a kezében felkérezkedett Erna ölébe. Na, ettől mindenki padlót fogott, mert ő sose csinál ilyet, még Tündiékkel sem, akiket viszonylag gyakran lát.


    Végül Nórikám, aki nem aludt délután, s nagyon izgatott volt, hogy jön Erna, annyira fáradt lett, hogy mindentől kiborult, végül legjobban az borította ki, hogy Erna máris megy,és milyen soká fogja őt viszontlátni.


    2012. július 8., vasárnap

    Még mindig nagyon meleg van....

    ....pffff....egyre nehezebben bírja mindenki ezt az állati nagy hőséget. A baj az, hogy nemcsak nappal van meleg, hanem éjjel is. Nem tudni meddig tart még, de az előrejelzések jövő szerdáig még 33 fokig szólnak.


    Hétfő:

    ·         zöldbab pörkölt krumplival, tejföllel, virslivel,

    Kedd:


    ·         rizseshusi, koviubi

    Szerda:

    ·         cukkinis lecsó tojással
     
    Csütörtök

    ·         tojásleves


    Péntek:

    ·         krumplis tészta, koviubi

    Szombat:
    • sajtkrémleves
    • csirkepörkölt nokedlivel, ubisali
      Vasárnap:
    • rántott csirke, fokhagymás-tejfölös uborkasaláta, lilahagymás-tartáros paradicsomsaláta, petrezselymes burgonya


    Apropó saláta. Okés, egyik másik ami most jön, nem biztos ,hogy rekkenő nyári darabok, de lehet,hogy mégis használhatók.
    Nézzük először ezt a lilahagymás-tartáros cuccos paradicsomot.Rém egyszerű.

    Lilahagymás-tartáros paradicsomsaláta

    Kb. 5 ek. majonézt összekeverek ugyanennyi tejföllel, 1 ek. mustárral, csipet sóval, borssal. Egy evőkanálnyi apróra vágott lilahagymát (de akár snidling is lehet) belekeverek. 2 paradicsomot félkarikákra vágok és a majonézes alapba keverem. Kb. fél órára tálalás előtt hűtőbe teszem.

    Amerikai saláta néven ismertük meg vendégségben Tündiéknél a következő salátát, amit itthon elkészítettem. Ugyan a házigazdától nem érdeklődtem meg,hogy hogy készül, én magam így készítettem:

    Amerikai saláta

    • kb. 30 dkg káposzta
    • 1 -2 alma
    • 1 nagyobb répa
    • 8-10 ek. majonéz
    • 8-10 ek. tejföl
    • 2 ek. mustár
    • cukor
    A káposztát káposztagyalun lereszeljük, besózzuk, állni hagyjuk kb. fél órát. Közben az almát is lereszeljük a káposztagyalun, és a répát is, de azt egy kisebb lyukú reszelőn. A káposztát kinyomkodjuk a sótól, összekeverjük a répával és az almával. Összekeverjük a majonézt a tejföllel, mustárral, sóval cukorral, és a zöldségekre öntjük. Összeforgatjuk, s ha lehet 1 éjszakára hűtőben pihentetjük.

    A gyerekek nagyon szeretik a konzterv kukoricát. Így néha készül kukorica saláta is nálunk. Legutóbb két félével álltam elő, egy felnőtt és egy gyerek változattal.

    Majonézes kukorica saláta kétféleképpen


    • 1 doboz konzerv kukorica
    • 5 ek. majonéz
    • 5 ek. tejföl
    • 1 ek. mustár
    • cukor
    • 2 ek.apróra vágott petrezselyemzöld
    • a felnőtt változatba fél lilahgyma apróra vágva

    A majonézből, tejfölből, mustárból, sóból, cukorból majonézes alapot készítünk, belekeverjük a kukoricát, petrezselyemzöldet, a felnőtt változatba a hagymát, majd a lecsöpögtetett kukorica jön. Behűtve tálaljuk sültek, rántott húsok mellé.

    Anyukám szokta készíteni a dresszing saláta névre hallgató finomságot. Ők étteremben ismerték meg, anyu azóta készíti szorgosan sültekhez, rántottakhoz.

    Dresszing saláta

    • 5 ek. majonéz
    • 2 kis tejföl vagy joghurt
    • bors
    • 1/2 paprika
    • 1/2 paradicsom
    • 4-5 cm uborka
    • 15 dkg káposzta
    • virsli
    • 15 dkg reszelt sajt (nem sós, pl. ementáli)
    Majonézes salátaalap készül a joghurttal, sóval,borssal, belekeverünk 5 dkg reszelt sajtot. A zöldségféléket nagyon apróra vágjuk, összekeverjük a salátaalappal, és a felkarikázott virslivel. A tetejére szórjuk a maradék reszelt sajtot, pár órára hűtőbe tesszük tálalás előtt.

    S hogy mi is legyen a desszert? A férjem szerint ízeiben nem nyári amit ma készítettem, azonban elkészítésében, mivel sütés nélküli, igen. A nosaltyról származik, a neve zebra kocka . Az enyém így néz ki:


    Ja, ma a gyerekek leöntötték a laptopot cukroslöttyel; gyors elsősegély kérés után a hozzáértő Zsenyától, most szárító állapotban van a gépezet.Én meg imádkozom, hogy ha letelt a 24 óra, akkor ne legyen majd semmi baja.....