2011. november 13., vasárnap

Hosszú, és ...

...fárasztó héten vagyunk túl. Tulajdonképpen a hét napjai azzal teltek, hogy készültem arra, hogy hétvégén megyünk haza Szeghalomra, érettségi találkozó ürügyén. Szóval, minden olyasmit el kellett végeznem, amire egyébként esetleg hétvégén kerítettem volna sort, plusz akadt néhány beszerezni való is. A leghúzósabbnak a cipő vételezés ígérkezett, merthogy a lábam nem egy egyszeű eset, már cipőválasztási szempontból. Rendszerint az szokott történni, hogy a második pár cipővel való sikertelen próbálkozás után idegesen elhagyom a boltot. Szerencsére a férjem  egy cipőválasztási fenomén. Konkrétan öt percen belül talál 3 pár olyan cipőt, ami nemcsak kinézetre felel meg, de még a lábamra is feljön, sőt, még menni is tudok benne. No, most is ez történt, ígyhát 10 perc alatt letudtam a cipővásárlási görcsöt.
Apunak az eddig meg nem tartott szülinapjára kb. az utolsó percben jutott eszembe, konkrétan csütörtökön hajnali 3 körül,hogy mi lenne a megfelelő ajándék egy frissen nyugdíjba vonult 60 éves 2 unokás nagypapának. No, mi is? Hát egy digitális fényképkeret, amibe belerakhatunk vagy 2000 képet, és nézegetheti az uokákat. A csütörtök reggeli rendelés leadás után már csak az volt hátra, hogy este el kellett érnem a futárcéget, hogy lehetőleg pénteken délután 2-ig ideérjenek vele. Miután ez is klasszul összejött, Annácskának is sikerült nagyobb méretű fakockákat beszereznem, és sikeresen becsomagoltam a hétvégére szükséges cuccokat, túlestem a pánikon, melyet az okozott, hogy valami élőlánc megmozdulást szerveztek a Bank Center elé, és atyaég ,hogy fogunk innen kijutni, végül fél 4 körül el is indultunk (élőlánc nagyon béna volt, lánc nem volt, néhány nomád sátorozónak látszó emberke dekkolt a Bank Center mögötti terecskén,viszont marhára készülhettek rá, mert rengeteg helsen parkolási tilalom volt a Bank Center környezetében). Hát, a városból eljutni az üllői körforgalomig az tartott egy jó bő órában, mellesleg a gyorsforgalmi megint hozta a formáját...Én ezt az utat csak úgy nevezem, hogy lassúforgalmi út, kb. 20-30 km/h sebességgel száguldottunk kifelé, miközben a mellettünk futó úton vígan száguldoztak az autók minimum 90-nel. Sikerült is kb. negyed 8-ra Szeghalomra érnünk, fáradtan, kicsit megtörve.
Gondoltam, hogy fürdés után klasszul leteszem Balázst aludni, és mi is pihenhetünk kicsit. Hát, a rémségek csak ekkor kezdődtek. Baluka már nem kis ösztönlény, akinek tök mindegy hol teszem le aludni, ugyanis ő úgy döntött, hogy ez igenis neki idegen hely, és nem alszik az ottani kiságyban. Sőt, nem is alszik ott...Nagy nehezen elaltattam, letettem a nagy ágyra, ahol aludt is kb. hajnali 3-ig, mikor is felébredt, és nem volt hajlandó visszaaludni. Egészen reggel fél 7-ig szórakoztattuk egymást,mikor is anyu és Nóri felkelt, és kivitték Balut ,hogy tudjak kicsit aludni. Végül fél 9 körül Andrissal elszunnyadt a kicsike kb. 1 órára, így hát ugrott a délelőtti program. Délutánra vendégek jöttek, de velük nekem nem sikerült találkozni. Mivel Balut továbbra sem sikerült elaltatni, kitaláltam,hogy akkor egy kis séta hátha jót tesz, kísérjenek el a gimibe. Mint utólag megtudtam, kb. 20 perc szunyát hozott az ötletem.

Ahhoz képest, hogy az osztálylétszám  27 volt, a suliba 11-en jöttünk el, ebből a vacsira hárman lemorzsolódtunk, de így is kedélyesen elbeszélgettünk 2 órát, és nagyon jó volt találkozni azokkal, akik ott voltak. Általában elmondható volt, hogy a jelen levők élete mind szakmailag, mind magánéletileg okés, és végül is akikről tudunk ,néhány kivétellel, de ugyancsak rendben lévőnek látszik.
 Szóval rohantam haza az én kis nem alvós bagázsomhoz. Marha hideg volt, erre nem is számítottam, csak loholtam haza, és közben arra gondoltam, hogy nagyon kellemetlen lehet a fagyhalál. Épp ,hogy beestem az ajtón, anyu akkor végzett Balu pelenkázásával, az uram nyomta is a kezembe a picurt, hogy akkor nesze, altassad. Ismét megküzdöttem ama ténnyel, hogy a kiságy nem nyerő, így a nagy ágyon landolt a kicsi. MEgnyugodtam, hogy klasszul elaludt, azonban egy óra múlva innen lemászott, és rongyolt is kifelé a gyerekszobából.Meglepődtem, hogy viszonylag könnyen visszatettem, de 11 körül nagyon sírni kezdett, nem igazán ment a megnyugtatás, így jött Andris, és ő volt a babával hajnali 1-ig, amíg én aludtam kicsit. Ekkor ismét sírást hallottam, és felváltottam Andrist (mint utólag megtudtam, Baluka ébren töltötte eme 2 órát). Szerencsére az éjszaka hátralévő része nyugisan telt, párszor felsírt Balu, de gyors hátsimogatással sikerült visszaaltatnom. Egészen reggel 7-ig aludtunk.
A vasárnap délelőtt csak úgy telt, hogy hiába próbáltuk altatni a mi kis fiunkat, se az apja, se én nem jártunk sikerrel. Egy órára készen lett az ebéd, leültünk ebédelni, és itt esett meg az, ami még soha, hogy az én kicsi haspók fiam evés közben elaludt. A látvány persze szokatlan volt, mindemellett vicces, ahogy majdnem belefejelt a húsleveses tányérba, és nagyon aranyos, ahogy elhelyezkedett, lehajtva göndörhajú kis buksiját az etetőszék tálcájára, közben pedig az az arckifejezés, hogy na akkor én most nagyon elálmosodtam, muszáj szunyálnom egyet, valamiféle kis elégedettséggel, enyhe kis mosollyal a pofiján.
Végül 2-kor sikerült elindulni, Baluka szinte végig aludta az utat, és Nóri is szundított vagy fél órát. Elég muris látványt nyújtott a két alvó kis csomag a hátsó ülésen. Íme:

A csomagtartóban pedig csupa finomság Csordás Lalitól : hurka, kolbász, füstölt kolbász, oldalas, finom sült zsír, tepertő, és abált szalonna pihentek a hűtőtáskákban (meg még csirkecombok, csirkemell, tyúkocska és egyéb nyalánkság).

Nagyon hamar hazaértünk, szerencsére nem volt vészes a forgalom, kb. 2 és fél óra múlva itthon voltunk (megúsztuk a Pilissel kezdődő agglomerációt is araszolás nélkül, és a ferihegyi lassúforgalmin is tudtunk haladni). Kb. 1 óra alatt elrendeztem a cuccaink hűtős részét, megvacsoráltattam később a gyerkőcöket, és keztem is a holnapi napra koncentrálni, ami úgy kezdődik, hogy Nórinak ovi, erre készítettem őssze a holmikat neki.
Ja, és Baluka a vacsi és az este 7 órát követő fürdése után gond nélkül tért nyugovóra az ő kis ágyába :-).

És a végére kis menüajánló:

  • tojásleves, pörkölt benne főtt krumplival
  • paradicsomos káposzta, fasírt
  • hurka, kolbász savanyúsággal
  • zöldborsóleves,  majorannás sült csirkecomb krumplipürével, cékla
  • húsleves, sertéspörkölt tésztával
  • zöldbab főzelék, rántott husi
  • babgulyás, tejbegríz kakaós cukorral

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése