2011. november 26., szombat

Várakozás

Néha sokáig várunk valamire, és nem történik semmi, néha meg hipp-hopp megtörténnek a dolgok. Úgy mint a héten.
Baluka kedvence főtt kedden: húsleves; és ért a meglepetés, hogy az én kis húsgombócom kétpofára nyomta be a főtt répát meg krumplit csak úgy felkarikázva. Semmi turmix, semmi nyomkodás! Ugyanez volt a grízgaluskával: kisebbekre vágtam, és tömte azt is befelé. A husit azt még turmixoltam egy kis levessel neki, de a többi ment befelé rendesen. Második fogásnak aranygaluska sült, amihez vaníliamártást készítettem, no nem pudingporból,hanem rendesen tojássárgából.
Ma pedig a lebbencsleves fogyott hasonlóképpen, meg a krumplifőzelék tükörtojással. Jé, ma nem dolgozott a botmixer, nem kellett vagy ötször elmosogatni :-).
Balus Nagyon jókedvű baba, azért szeret kiabálni is, ha valami nem úgy történik, ahogy kitalálja, hogy legyen. Mozgékony, szeret körbe-körbe járni, sőt már szinte szalad is. Külön műsor, mikor meglátja apa kezében a pálcikás jégkrémet. Elkezd felé szaladni, közben cuppog, mikor meg odaért akkor egyértelmű hangokkal jelzi, hogy: adj belőle apa! És még gesztikulál is hozzá, és nyúl a cucc felé.


Mozgásfejlődésben is történt egy újabb előrelépés: Baluka már hátrafelé is megy :-).

Nórika rendületlenül jár oviba. Valami csoda folytán 3 hete járunk folyamatosan, betegség nélkül. Az elmaradást úszásból pótolgatjuk: az első alkalom vasárnap volt (ez még a kisebb "meglepi"), háromnegyed 8-ra kellett odamenni. Oda? A Margit-szigetre, ahova ugye csak úgy mezei ember nem hajthat be gépkocsival, tehát csak egy út van: tömegközlekedés. Vasárnap reggel az meg percre pontosan ki lészen számítva...

Hát ,a betegség nélküli időszak csodája eddig tartott...Nórika megint betegeskedik, ugyanis megfázott.Épp most találtam egy témához illő, jó kis kifestőt, a beteg hercegnő:



Hideg van! Nem kérdés, hogy itt a tél! Sőt mi több, advent első vasárnapja is itt van! Mostantól január 2-ig adventi vásár lesz a Bazilika előtt. De mit is jelent az advent? Már azon kívül, hogy első vasárnapján kezdünk a fejünkhöz kapni, hogy mindjárt karácsony, te szent ég, az ajándékok, jajj, és még mindjárt előbb itt a mikulás is....


Az advent szó jelentése eljövetel (a latin „adventus Domini” kifejezésből származik, ami annyit tesz: „Úr eljövetele”).
A karácsonyt megelőző várakozás az eljövetelben éri el jutalmát.
Régebben egyes vidékeken nevezték ezt az időszakot „kisböjtnek” is.



Az adventi időszak:



Advent első vasárnapja, a keresztény egyházi év első napja, mindig november 27. és december 3. közé esik.
A december 25-e előtti utolsó vasárnap advent negyedik vasárnapja. Az azelőtti advent harmadik vasárnapja és így tovább. 2006-ban azért volt érdekes advent negyedik vasárnapja, mert december 24-ére esett, a legkésőbbi időpontra, amely még karácsony előtt van, hiszen ez a nap karácsony előestéje, vagyis „szenteste” (ebből következik, hogy advent első vasárnapja, nem lehet később, mint december 3.).
Katolikus liturgiának megfelelő adventi koszorú, három lila és egy rózsaszín gyertyával
Az adventi koszorú általában fenyőágból készített kör alakú koszorú, melyet négy gyertyával díszítenek. A gyertyák színe katolikus körökben egy rózsaszín kivételével lila.



A gyertyákat vasárnaponként gyújtják meg, minden alkalommal eggyel többet. A világító gyertyák számának növekedése szimbolizálja a növekvő fényt, amelyet Isten Jézusban a várakozónak ad karácsonykor.



Minden gyertya szimbolizál egy fogalmat: hit, remény, szeretet, öröm. Egyben a katolikus szimbolika szerint egy-egy személyre (vagy közösségre) is utalnak:



Ádám és Éva – mint akiknek elsőként ígérte meg Isten a megváltást (hit);
zsidó nép – akinek megígérte, hogy közülük származik a Messiás (remény);
Keresztelő Szent János – aki hirdette Jézus eljövetelét, és készítette az utat az emberek szívéhez (szeretet);
Szűz Mária – aki megszülte a Fiút (öröm – rózsaszín gyertya).







Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése