2012. február 29., szerda

Színház, charlotte, sokaság

Megint abba a hibába estem, hogy nem írtam jó pár napig, és felhalmozódott a téma. Hát, lássuk szépen libasorban.  
Nórikának tartottuk a névnapját 21-én. A kedvenc ajándéka a Hamupipőke baba (az első balról, kék ruhában). Hát, itt a babatabló.
Tündiéktől nagyon jó dolgot kapott Nóri: színházba mentek, a József Attila Színházban nézték meg a Suszter manói című darabot.

Utána kis játszóterezés is volt, tekintettel a szép, napos időre.



A színház után nálunk volt ebéd, és elkészítettem életem első töltött káposztáját. Vagyis a másodikat, az első az kb. 2 éve készült, és paradicsomos volt, édeskáposztából. Ez savanyúkápiból, egyszerűen. Nem tettem bele füstölt cuccot, mert Andris nem szereti. Szóval, jó lett, azt mondták.
Édességnek őszibarackos charlotte készült.
A nosalty-ról vettem a receptet, csak ott epres változatban volt. Mivel nincs eperszezon, átírtam őszibarackra.
Őszibarackos charlotte

Hozzávalók:

Piskótához:

  • 5 tojás
  • 5 ek. hideg víz
  • 10 csapott ek. cukor
  • 10 csapott ek. liszt
  • 1/2 cs. sütőpor
  • baracklekvár a kenéshez
A krémhez:

  • 0,5 l tejszín (én növényit használtam)
  • 6 csapott teáskanál zselatin
  • 1 doboz befőtt őszibarack
  • a tejszíntől függően cukor
A sütő tepsijét kikenjük, lisztezzük. A hozzávalókból vizes piskótát készítünk, előmelegített sütőben 180 fokon kb. 10-12 perc alatt megsütjük. Sütőpapírra borítjuk, melegen felgöngyöljük, hagyjuk így meghűlni, majd kigöngyöljük, és megkenjük baracklekvárral. Ismét felcsavarjuk.
Egy helyes levesestálat aminek a felső átmérője kb. 22-24 cm ,kibélelülnk folpacckal. A piskótatekercset felszeletejük, és kirakjuk vele a tálat.
Eztán elkészítjük a krémet. A barackbefőttet két fél darab kivételével kis kockákra vágjuk. A maradék barackot botmixerrel turmixoljuk, felöntjük annyi lével, hogy 3 deci anyagot kapjunk. Ehhez hozzákavarjuk a zselatint, és felfőzzük (forralni nem szabad). Hagyjuk lanygyosra hűlni. A tejszínhabot felverjük, hozzákeverjük a felkockázott gyümölcsöt, és a zselatint. Az egészet belentöjük a tekercsekkel bélelt tálba, és hűtőbe tesszük egy éjszakára.



Ha már az előző bejegyzés a húsgombócról szólt, akkor ennek örömére elkészítettem életem első levesbetét húsgombócát.

Húsgombóc levesbetét

Hozzávalók:

  • 35 dkg darált hús
  • 1 tojás
  • 1 kisebb fej hagyma
  • 5 ek. olaj
  • 4 tk. búzadara
  • 2 tk. liszt
  • őrölt bors
  • natur vegeta
  • 1/4 dl víz
A hagymát apróra vágom, és az olajon megpirítom, hagyom kicsit hűlni, majd a darált húshoz adom a többi hozzávalóval, és alaposan összegyúrom. A kész masszát hagyom kb. fél óráig pihenni, hogy a gríz duzzadjon kicsit. Eztán jöhet a gombócka gyártás, akár rögtön bele a levesbe. Én raktam el a fagyasztóba is. Egy tálcára sütőpapírt tettem, és arra raktam a gombócokat, betoltam a fagyasztóba, s ha megfagyott, akkor lehet egy zacskóba összeterelni őket.

Vasárnap is vendégek voltak, akkor csirkepörköltet készítettem és zellerkrém levest. Maradt hétfőre is ,ezért nem mentem boltba. Tegnap meg egész nap esett a hó , nem volt kedvem lemenni kenyérért, így este sütöttem egy adag kelt kiflit.

Kelt kifli

  • 50 dkg liszt
  • 1 tojássárga
  • 3,5 dl tej
  • 2,5 dkg élesztő
  • 3 ek cukor
  • 2 mk. só
A hozzávalókat összedagasztjuk, akár a kenyérsütőgépben is lehet. 1 órá kelesztjük, aztán átgyúrjuk a tésztát és kettévesszük. A bucikból kört nyújtunk, és 8 cikkre vágjuk, a szélesebb végétől kezdve feltekerjük. Sütőpapírt terítek a tepsire és tisztes távolságra rakom a kifliket. Tiszta ruhával letakarom és még 25 percig kelesztem. Közben előmelegítem a sütőt 170 fokra. Megkenem tojásfehérjével és beteszem sülni kb. 15 percre, míg szépen megpirul a teteje.
Az íze olyan köztes, se nem édes, se nem sós, így akár lekvárral, akár sós holmival is ehetjük.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése