Nyüzsgő hetek

Bizony azok voltak, több szempontból is. Balu elkezdte a bölcsibe szokást, Nóriéknál meg tesz-vesz napok voltak.

A bölcsibe szoktatással voltak némi félelmeim,már az általánosokon kívül,mint elszakadás, milyen lesz majd neki, hogy viseli stb.

 Baluka mostanában vett fel néhány idegesítő szokást, és tartottam tőle, hogy mi lesz, ha a bölcsiben is előadja őket. Elsőre talán szórakoztatónak hangzik, de az egyik legújabb szokása,hogy a mikor leszedem róla a pelust a pelenkázón,akkor pisil, akár több kisebb adagban és mindezen persze jót mulat. A másik nem túl kellemes szokása, hogy harap. Újabban nemcsak örömében, de dühében is. Aztán ott van még a hiszti téma, meg amikor lefekszik a földön, összegömbölyödik, elernyeszti magát és gyakorlatilag mozdíthatatlan. Evésnél is van egy újabb szokása: kiköpi az ételt ha épp inni akar, vagy épp megunta (bár ennek ellenére tolja be a többi falatot).

Egy valamiben reménykedhettem. Mégpedig abban, hogy a nagyszülőkre bízva mindig azt kapom meg, hogy milyen áldott jó ez a gyerek, nem is értem mit panaszkodsz...szóval, csak engem tisztel meg a disznőfülű ezekkel a dolgokkal. Azaz, próbálgatja a határait anyánál (meg néha apánál is).Erősen reméltem, hogy a gondozónővel, mint ismeretlennel jó gyerek lesz hát Balu.

Szóval, a megbeszálteknek megfelelően hétfő reggel 10-kor megjelentünk az bölcsiben egy adag váltópelussal, meg váltócipővel, benti ruhával, meg anyának egy benti papuccsal. Mivel szitált az eső, nem mentek ki játszani, bent volt  a délelőtti móka. Megkaptuk a gondozónőnket, Vikit, egy szimpatikus fiatal nő személyében. A csoporttal van még egy gondozónő, Marika, ő is nagyon érti a dolgát.

Hétfőn csak egy órát voltunk, ezalatt én is bent voltam a csoportban. Balus kb. 1 fejjel nagyobb a többieknél...(s mint utóbb kiderült, a legkisebb súlyú leánykától kétszer nagyobb súlyú.Az átlag 11-13 kg.). Különösebb gond nem volt, a fiatalember rögtön elvegyült a többi kicsi közt, és játszott. Egy kislány rögtön mellé is szegődött, és szerencsére jól elvoltak (nos, ő pont a fele akkora súlyú lányka, mint Balus). Kicsi probléma csak akkor adódott,mikor a lányka elcsaklizta Balutól a játéktelefont, erre ő meg kicsit odacsapott, de persze nem komolyan, vagy erővel, csak úgy figyelmeztetőleg. Az óra végére éreztem Balun, hogy peluscserét kell csinálnom, de a nagyfiúnak esze ágában sem volt a jó helyről mozdulni, így bevágta a le a földre, összegömbölyödős, nem mozdulós formációt...amit megspékelt még egy kis kiabálással is, és végül, hogy nyomatékot adjon akaratának, még bele is harapott a kezembe....Mintha erre a gondozónők lefagytak volna volna egy pillanatra, Marika magyarázásba kezdett Balunak, hogy ezt nem szabad, ha szólunk,hogy peluscsere akkor jönni kell stb...Ugyan nem tudom mit értett meg ebből a 2 évesem, de nagy nehezen elindultunk a mosdóba a peluscserére, ami kivételesen gond nélkül ment.

Aztán átöltöztünk és irány haza. Szerencsére nem kellett főzni, volt még vasárnapról étel, így gyors melegítés után ebédeltünk.

Kedden már 9-re volt jelenésünk. Szinte percre pontosan érkeztünk, két nagy szatyorral, ugyanis bevittük a pelust, popsitörlőt, tisztasági csomagot (zsepi,szalvéta,papírtörlő, folyékony szappan), plusz vittem váltóruhát, tartalék ruhát meg ilyesmit. Gyors átöltözés után ismét benti játék következett, de most kiküldtek. Kintebb, mint a csoportszoba előtti folyosó. Ahonnan leskelődni se tudok, nehogy meglásson a gyerek stb....Hát jó, gondoltam, akkor üldögélés következik. Még szerencse, hogy volt nálam egy füzet, így volt lehetőségem szép terveket készíteni a hét hátralévő részére, úgy, mint mit főzzek másnapra. Mivel hétfőn nem főztem keddre, így gyorsan kitaláltam, hogy hazafelé beszaladok a boltba, veszek karalábét meg valami kisütős dínót, és lesz karalábéfőzelék.

Feltérképeztem a bölcsis étlapot (ugyanaz a cég látja el, mint az ovit), elég jónak ígérkezik, minden nap kapnak gyümölcsöt ebéd után, és elég változatos is, a reggeli meg az uzsi is rendben lévő.

Ültem hát ,és vártam. Vitték közben nekik a tízórait, babapiskóta meg víz. Vártam, hogy na, mikor szólnak, nyügizik, vagy sírdogál, de semmi. No, 5 perccel 11 előtt felálltam, és átvonultam az öltözőbe. Épp akkor hozta ki Viki Balut peluscserére, én meg gyorsan a falhoz tapadtam, nehogy a gyerek meglássa, hogy anya a folyosó végén figyel. Meg nehogy engem lecsesszenek, hogy mit leskelődök (ugyanis másik beszoktatós anyukának ellátták a baját, mert elkésett, hű volt ám ejnye-bejnye nekije...). Pontban 11-kor ért az öltözőhöz Balu, kézen fogva Vikivel, mosolyogva. Nem volt semmi baj, szépen eljátszott, a többi gyerekkel is elvolt, nem sírt. Kicsit félve kérdeztem a pelenkázás témára, de Viki csodálkozva mondta, hogy semmi baj nem volt, szólt neki, hogy peluscsere és jött. Mikor szólt,hogy megyünk anyához, akkor is ment. Ezen a ponton elkezdtem a beszoktatási stratégiámat tisztán látni, miszerint, ha ilyen jól megy minden, (kicsit fájó)akkor maradjunk abban, hogy én továbbra is tartom a távolságot, és mindent hagyok a gondozónőre. Mellesleg beigazolódni látszott, hogy az én kisfiam egy angyal, csak nem velem :).

A hazafelé utunk kicsit kellemetlenre sikeredett, ugyanis ömlött az eső, így futólépésben 10 perc alatt toltam haza a srácot,meg magamat, gyereket gyorsan száraz ruhába raktam, és visszafutottam a boltba ama karalábéért.

Futás haza, és ebédrittyentés következett 1 óra alatt. Majd letettem Balut aludni, és ezelatt megalkottam a másnapi ebédet: tejfölös fejtettbab levest (megjegyzem isteni lett!), és fokhagymás-paradicsomos tokányt tarhonyával.

Este, lefekvés után Balu hányt. Azt gondoltam, persze, hisz össze-vissza evett délután. Az apja szerint pedig máris beteg lesz. Utalt erre a fura köhögés,de én meg arra azt gondoltam, hogy a hányás miatt van.

Szerdán kicsit köhögött, meg folyt az orra, de mentük 9-re. Jó idő volt, így ki tudtak menni játszani. Az aznapi tervek szerint, anyuka megint gunnyad látótávolságon kívül, most 11.30-ig, és aztán Balus ott ebédel. Mivel szép volt az idő, megbeszéltem Vikivel, hogy mivel előző nap nem volt gond, elmennék shoppingolni, sétálni. Ha van valami akkor, szólnak és 15 percen belül visszaérek, egyébként 11.30-ra jöjjek vissza.

Igen ám, de a boltok a Váci utcában is csak 10 környékén nyitnak, s addig még volt vagy fél órám. Sebaj, gondoltam, lassú séta, és bemegyek addig a rossmann-ba. Odaértem, és akkor olyat láttam, az utca túloldalán a buszmegállóban, amit addig még soha, és jól ki is zökkentett aznapra (egy hulla félig letakarva, őrizte épp vagy három hivatalos személy). Szóval, be a rossmannba, nézelődés, mert igazán semmi nem kellett onnan, aztán át a c&a-ba. Hát, őszintén szólva, nem tetszett a választék a c&a-ban, és az árak sem tűntek most olyan barátságosnak, mint egyébként. No, mindegy, gondoltam, arra jó lesz, hogy az új méreteimet megállapítsam. M-es, számszerűen kifejezve pedig 38-as. Miután felpróbáltam pár szoknyát, meg 1-2 felsőt, és a szoknyák nem jöttek be, viszont egy hosszú, puha kötött pulcsi igen, így azt megvettem. Majd egy órát bóklásztam, távoltartva magam a gyerekruháktól, mire távoztam. Kicsit bosszantott ez a szoknya dolog, főleg, hogy eltökélt voltam a témában és aznap már kb. 10 nő jött velem szemben kis fekete szoknyában....

Időm volt még (sajnos nem túl sok), gondoltam bemegyek a h&m-be. Aztán mást gondoltam. A new yorkerbe mentem be, amit magunk közt a férjemmel csak úgy nevezünk, hogy "az itt nem veszünk semmit bolt". Mert a régi méreteimmel itt aztán semmit nem kaptam magamra. Meg a választák sem volt olyan érdeklődést keltő. Most viszont, amint beléptem, megtaláltam a szoknyát. Iszkiri egy próbára, és ez az, tökély! Még tettem egy kis kört, aztán indulhattam is vissza.

Elhatároztam, hogy megbeszélem Vikivel, hogy ha nem volt gond, akkor nem zökkentem ki a gyereket azzal ,hogy bemegyek az ebédelésre, ha gond lenne, akkor megyek.

Az én kisfiam szerencsére legyűrte az első ebédet (tarhonyás hús), önállóan ugyan nem akart enni, meg kellett etetni, de nem volt gond. Megjegyzem, azóta itthon is többször igényli, hogy egyedül ehessen.

Az esténk megint hányásba torkollott, sőt, éjfélkor le is kellett cuccolnom. Balu egész éjjel köhögött, meg folyt az orra. Reggel felhívtam Vikit, hogy mi van, bár szerinte ha láz nincs, folytassuk a beszoktatást, de mondtam,hogy inkább doki, elég zűrös volt az éjszaka, meg nem szeretném lefertőzni a csoportot.

Szóval, az első hét utolsó két napját kihagytuk. Aztán meg hosszú hétvége jött, így a szoktatást szerdán folytattuk. Végül is csütörtökön már ott reggelizett, bár nem nagyon evett. Én eljöttem délelőtt, elintéztem itthon ezt-azt, aztán 11.30-ra megint vissza. Mikor beléptem, hallottam, hogy a fiatalember ordít. Kukucskálás után megállapítottam, hogy Viki épp a pelenkázás "szépségeit" tapasztalja meg Baluval.

Mikor ebéd után visszakaptam a vigyorgó babát gondozónőnk megállíptotta, hogy a gyerek nem szereti a pelenkázást. És az ebéd se nagyon tetszett a fiatalembernek (rakott brokkoli). Sajnos a pelusozásra nem tudok mit mondani, hisz itthon is egy katasztrófa, dehát ezt mondtam is. Előre. A jellemzésben is leírtam.

Pénteken viszont szépen evett a gyerek, viszont a pelenkázást még mindig nem szereti. 

Pffff...nem is fogja megszeretni....

A csúszdázás viszont úgy néz ki, bejön neki :)

Na és az olvasás. Ezt tőlem örökölte.