2011. október 13., csütörtök

Hogyan tünjünk el egy hétre?

A válasz egyszerű: gyorsított verzióban egy 3 napos vírus elegendő,hogy levegyen a lábadról, és már az első 24-36 órában tapasztalni fogod, hogy a lakás a feje tetejére áll, 48 órán belül pedig a szennyestartó is. A vasalnivalóim egy hegynyire magasodtak, a mosnivalóim meg kettőre...Aztán,hogy mindezt rendbehozd, igényel 1 hetet minimum.
Esetemben röviden a következő történt: csütörötök  este torokfájás, péntek hajnalra enyhe hasmenés, péntek napközben 38,3 fokos láz, szombat tényleg hasmenés. Vasárnapra már jobban is lettem. Végül is a legrosszabb a láz volt, ugyanis még a lábamról is ledöntött, egyféleképp tudtam létezni: fekve, csukott szemmel, néha elszenderedve. Míg Balu ébren volt, én is próbáltam talpon maradni.Alig vártam, hogy Andris hazaérjen, és én ezzel le is adtam a gyerekeket neki.
No, végül szombatra a láz elmúlt, már csak kimerült voltam és gyenge. Az uram kitalálta, hogy akkor ő rendel pizzát ebédre. Na, azt már nem, mondtam, inkább süssünk. Gondoltam majd távvezérlem az én jó uramat, hogy mit csináljon, a dagasztást megteszi a gép, csak bele kell rakni az anyagokat...stb. Na, ehelyett persze én készítettem mindent a sajtreszelésen kívül. A pizzáról már írtam itt. Kicsit újítottam, már feltét ügyileg, így kerekedett a következő pizza (akkor nem is voltam olyan rosszul?).

Magyaros csirkemájas pizza

Hozzávalók:

  • 0,5 kg csirkemáj
  • 2 nagy fej vöröshagyma
  • 2 zöldpaprika
  • 2 paradicsom
  • 2 tk. pirospaprika
  • füstölt sajt reszelve
  • olaj
A hagymát megtisztítom, félkarikákra vágom, a paradicsomot, paprikát szintén.  A hagymát az olajban megpirítom, hozzáadom a paradicsomot és a paprikát, sózom és addig pirítom, míg a paprika megpuhul. Közben a csirkemájat kisebb darabokra vágom (ketté/lebeny). Mikor puha a paprika mehet bele a máj és 2 tk. pirospaprika. Épp csak összeforgatom,míg a máj fehéredni kezd, és leveszem a tűzről, cseppet megsózom. Ha teljesen készre puhítom, akkor a sütőben kapott hő hatására a máj kőkemény és száraz lesz., ezért forgatjuk csak éppen össze. A pizzatésztát kinyújtjuk, a paradicsomos szósszal bőven meglocsoljuk és jöhet rá a májas ragu. A tetejére füstölt sajtot szórunk gazdagon.
Ha a család bírja,akkor lehet pikánsan csípősre készíteni, hegyes erős paprikát vagy chilit karikázni rá.

Mivel ez nem egy babás étel lett, Balukának főztem almakompótot, és csempésztem bele a csirkemell feltétes pizzához készített husiból.

Vasárnap a család nagy része elvonult  a heti bevásárlást elintézni, addig főztem ebédet. Vagyis az ebéd meg a vacsi közé eső valamit, mert szégyenletesen későn keltünk...Az előző napi pizza maradékát reggeliztük majdnem ebédidőben...
No, mivel nem akartam nagyon variálni, előadtam a vasárnapi ebéd klasszikot, a rántott csirke krumplipürével c. menüt, egy kis párolt mexikói vegyes zöldséggel.  Hát, a párolással kicsit csaltam, mert azt találtam ki Balu menünek, hogy a husiból turmixolok, de azt ugye a krumplipürével nem lehet, így a mexikói zöldség jöhet szóba, és ahhoz kicsi lé kell. Szóval, egy kicsit több vizet tettem a zöldségre, így megvolt a turmixolólötty :-). Így hát Baluka krumplipürét kapott rántott csirkével és párolt zöldséggel.

Némi menü ötlet a hétről:

  • brokkolikrém leves, bolognai spagetti
  •  paprikás lisztben sült husi, zöldpaprikával pirított krumpli
  • karalábé leves, répafőzi, palacsintabundás csirkemell


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése