2011. július 15., péntek

Apró gasztro és balkon kertészkedés 13.

Hurrá, itt a nyár, a friss zöldségek, gyümölcsök ideje. Megállapítható azonban, hogy vannak ételek amiket  nem szerencsés új alapanyagból elkészíteni.Ilyen, az én örök kedvencem a rakott krumpli is. Történt, hogy múlt hét végén érkezett egy nagy szállítmány szeghalmi kolbász anyuék jóvoltából. Meg jó adag szeghalmi tojás is. Meg krumpli. A hűtőben meg ott vigyorgott 3 nagy doboz tejföl, mivel a vasárnapra tervezett rakott kel hőség és érdeklődés hiányában elmaradt. Néhány hete Marika barátnőm mondott egy rakott krumpli variációt. Bevallom, mikor elmondta, úgy gondoltam, hogy hát ez mire kész elég zaklatottan fog festeni. Aztán ma rávettem magam, hogy elkészítsem. Jól sikerült, jól sikerült, de amint az elején is mondtam, a krumpli nagyban befolyásolja a végeredményt. Mivel az újkrumpli vékony héjú, héjában főzni nem szerencsés vállalkozás. Így megpucolva, felkarikázva megfőzve meg nem az igazi, de ázért nem is rossz. És persze hozzátartozik az igazsághoz, hogy a krumpli fajtája, íze se elhanyagolható ám! Persze, ki lát bele a krumpliba?:-D Itten ha megkérdezzük milyen fajta, először értetlenül náznek, és hát azt válaszolják: milyen?milyen? hát krumpli...?Vagy jobbik esetben piros/sárga esetleg ne adj úristen sütni/főzni való. Igazából mi halandók nem is nagyon vagyon tisztában milyen fajta krumplik vannak forgalomba, és azok mire jók, melyik jó ízű, melyik felejthető.
No, ekkora adag elmélkedés után lássuk a rakott krumplit, ahogy Marikától hallottam.

Rakott krumpli

Hozzávalók:
  • 1 kg krumpli
  • 10 tojás, ebből 6 főve és 4 nyersen, kettéválasztva
  • 25-30 dkg füstölt kolbász
  • 1 nagy doboz tejföl
  • só, kevés olaj
  • bors
  • natur vegeta (jut eszembe, milyen jó, hogy én már pár éve átálltam a sós vegetáról. Mostmár a népeü adó miatt a sós is min. ugyanennyibe fog kerülni, itt az ideje átváltani emberek!)
Ha régi krumplival dolgozunk, akkor héjában főzzük meg, és meghámozzuk. Ha új,akkor hámozva, karikázva sós vízben. A többi alapanyag előkészítése (tojásfőzés és karikázás, kolbász szeletelés ugyanaz). Ez az étel abban különbözik az alap rakott krumplitól, hogy az előkészített alapanyagokat egy tálba borítjuk össze, és hozzákeverjük az egy doboz tejfölt, amit 4 tojássárgájával, 4-5 ek. olajjal, kevés sóval, borssal, natur vegetával elegyítettünk. És mikor elkevertük, óvatosan beledolgozzuk a 4 tojás fehérjéből vert habot. Az egészet kiolajozott sütőedénybe borítjuk, és a tetejét ízlés szerinti mennyiségű reszelt sajttal fedjük be. Sütőben 190 fokon addig sütjük, míg a sajt aranyszínű nem lesz.
Igaz, hogy jó sok edényt igényel az elkészítése, de megéri. És nem is lett olyan zilált a kinézete :-D.


És a kert:
fut az ubi a korlátra, ugyan a termésnek még se híre, se hamva.
Nem úgy a paradicsomnál, ahol megjelent egy apró zöld bogyó :-D
Virágok:


 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése