2013. február 27., szerda

Kukoricázás

Nem igazán volt kedvem főzni ma. Reggel nem ébresztett a mobilom, így Andris ébresztőjére ébredtem, 1 órával később, mint terveztem. Vagyis, mint kellett volna. Így megreggeliztettem a gyerekeket finom rántottával, összeszedtem őket. Balus eléggé balhézott, nem tetszett a harisnya, aztán nagy nehezen felöltöztettem, elindultunk, először a bölcsibe, ahol a Balu nem akart kiszállni a babakocsiból....No, nagy nehezen kiszedtem, leadtam, aztán mentünk az oviba.
Szóval menetben még beszaladtam a boltba, de csak gyümölcsöt vettem a bölcsibe, a kenyérféle eszemben sem volt. De miért is nem? Mert már tegnap azon járt az eszem, hogy valami kukoricás kenyérfélét fogok készíteni. Szokásomhoz híven szétnéztem kukoricás kenyér/kifli/zsemle/buci ügyben. Aztán Kaldeneker honlapján megtaláltam, amit kerestem, gyakorlatilag ugyanaz a recept, amit én szoktam kenyérként elkövetni :), kicsit átalakítottam persze.A  formázást lestem le Limara oldaláról, egy csavart kifli formát.  Szóval, 11-kor sikerült is bekészítenem a gépbe, s másfél óra múlva kész is lett a tészta. 

Kukoricás csavart


  • 35 dkg teljes kiőrlésű liszt (itt eredetileg kenyérliszt volt)
  • 15 dkg kukoricaliszt
  • 1 dl tej
  • 2 dl víz
  • 2 ek. olívaolaj/étolaj/szőlőmag olaj
  • 1 ek méz
  • 2 mk. só
  • 2,5 dkg élesztő
A hozzávalókat dagasztógépbe tettem, mikor kész lett lisztezett deszkán átgyúrtam, és 10 felé osztottam. A tésztadarabokat átgyúrtam, majd letakarva 10 percig pihentettem. Eztán bucikat formáztam sodorgatással, úgy,hogy a szélei keskenyebbek lettek, mint a közepe (a fenti linken meg lehet nézni a formázást). Kinyújtottam a tésztát, majd a hosszabb oldalakról elkezdem felcsavarni, úgy hogy a két tekercs középen találkozzon. A végeket megcsavarjuk, aztán az egész tésztát megcsavarjuk, sütőpapíros tepsire tesszük.
A tíz csavartat 50 fokos sütőben kelesztjük 10 percig. Aztán kivesszük a tepsit, s letakarva még 10 percig kelesztjük. Ez idő alatt a sütőt 175 fokosra melegítjük. 
Az előmelegített sütőben 12-15 perc alatt készre sütjük a kukoricás csavartat. 


Mostanában Andris nagyon lelkes kávéfőző lett. Mondhatni házi barista. 
Egyik műve, a latte macchiato:
 A másik a melange:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése